Archive for Alkalmazási területek

A lézeres biostimuláció jelensége

A lézeres biostimuláció jelensége

lágylézer kezelésA lézeres biostimulációt Dr. Mester Endre (1903 – 1984) mutatta ki először 1966-ban, megfigyelte, hogy epilált egereknek a szőre gyorsabban nőtt ki azon a területen, melyet kis intenzitású lézerfénnyel rendszeresen megvilágított.

A professzor 1963-től 1974-ig volt a Budapesti Orvostudományi Egyetem (ma Semmelweis nevét viseli) II. sz. Sebészeti Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára. A tudományok doktora disszertációját 1972-ben védte meg. Ebben a kis dózisú lézersugárzás – általa felfedezett – biológiai hatásainak kísérletes vizsgálatait közölte, valamint az ennek alapján kidolgozott módszereivel nyert humán sebgyógyulást serkentő, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító eredményeket.

Ezt a tudományos munkát és annak klinikai hasznosítását – a más kezelések útján nem gyógyuló lábszárfekélyes betegek és egyéb nehezen vagy nem gyógyuló sebbel küszködő gyerekek és felnőttek javára –élete végéig folytatta. Számos nemzetközi kongresszuson tartott meghívott referátumot, nemzetközi társaságok tiszteletbeli tagja volt.

Kutatómunkája során kimutatta, hogy kis teljesítményű lézeres besugárzás hatására

– jelentősen felgyorsulnak a sebgyógyulás enzimatikus folyamatai, a sebzés szélén a hám felfokozott enzimaktiválódást mutat;

– gyors újraereződés (revaszkularizáció) indul meg;

– a hámregeneráció felgyorsul, fokozott kollagéntermelés figyelhető meg és

– gyulladás- és fájdalomcsökkentő hatás is tapasztalható.

Habár az orvosi szakma sokáig kétségbe vonta a szoft-lézer terápia (SZLT) hatékonyságát, az azóta a témában végzett kutatások mindezt megerősítették. Egymástól függetlenül több kutatócsoport vizsgálatai is igazolták, hogy megfelelő körülmények között a kis (0-100 mW) teljesítményű lézerek sebgyógyulást serkentő, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatást fejtenek ki.

A károsodott sejtanyagcsere egy vagy több szintjén a lágylézeres besugárzás hatására javulás következik be. Feltételezések szerint lézerfény befolyásolja a mitokondriális folyamatokat. A lézer hatására a fibroblasztok regenerációs képessége megnő, a sejtosztódás aktívabb lesz, a kezelés stimulálja a sejtregenerációt, érképződést, fokozza az immunrendszer aktivitását. A fájdalomcsillapító kezeléseket az akupunktúrás pontokon, vagy pedig ún. direkt besugárzással végzik.

A gyulladáscsökkentő kezelés során a gyulladás egyre jobban körülhatárolódik, terjedése megáll, a regenerálódás felgyorsul. A gyulladás kísérő tünetei közül a fájdalom, az ödéma és a károsodott funkció már az első kezelések után látványosan javulhat.

Biostimuláció előidézésére általában látható vagy közeli IR tartományba eső, 1-100 mW teljesítményű He-Ne-, Nd:YAG, vagy félvezetőlézereket alkalmaznak. Ezek egyaránt lehetnek folytonos és impulzus üzeműek. A jellemzően alkalmazott energiasűrűség (energia/besugárzott felület) tartomány: 1-4 J/cm2. A kezelés lehet pontszerű, ebben az esetben a lézernyaláb átmérője 1-2 mm2, vagy felületi, mikor is a nyalábot defókuszálják, azaz nagyobb felületre nyitják szét.

A lézeres besugárzás időtartama a várt hatástól függően általában néhány másodperctől néhány percig tart. Egy szoft-lézer terápiás kezelőkészlet viszonylag egyszerű elemekből áll: egy kis teljesítményű lézer és egy nyalábban, illetve több nyalábban sugárzó kézidarabok. Többnyire hordozható formában árusítják.A legjobb és legbiztonságosabb  SAFE LASER készülék.

Gyakorlati alkalmazások

Mivel a kis teljesítményű lézeres besugárzásnak többek között fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatása van, ezért a gyógyító munka minden olyan területén bevethetők, ahol ezek a feladatok megjelennek. Terjedelmi okokból ezeknek csak töredékét tudjuk ebben a fejezetben felsorolni, de reméljük, az általunk kiválogatott példákon is sikerül érzékeltetnünk a módszer elterjedtségét, fontosságát. Az alábbiakban kiválasztunk néhány szakterületet, ahol ismertetjük az alkalmazási lehetőségeket már nem csak elvi, hanem hétköznapi gyakorlati szinten is.

Bőrgyógyászat és kozmetológia

Ezen a szakterületen gyakran alkalmazzák a szoft-lézer terápiát övsömör, pikkelysömör, herpesz, foltos kopaszság, lábszárfekély, stb. kezelésére. A szoft-lézer terápia a szépségápolásban is egyre inkább elterjedtté válik. Annak ellenére, hogy a hőhatáson alapul, még a szoft-lézer alkalmazások közzé sorolható a kozmetológia egyik népszerű és financiálisan is jelentős területe is, a szőrtelenítés, azaz az epilálás. Ennek során megfelelően megválasztott színű lézerfény a szőrtüszőkben nyelődik el, melynek következtében ezek jelentősen felmelegszenek, s ez a pusztulásához vezet. Emellett a lézereket sikeresen alkalmazzák már ráncok, pattanás, szőrtüszőgyulladás, sebhelyek, hegek, herpesz, ekcéma, terhességi csíkok, stb. kezelésére, eltüntetésére. A bőrgyógyászati alkalmazásokkal a 10. fejezetben részletesebben foglalkozunk.

Szájsebészet és fogászat

Ezen a szakterületen a szoft-lézer terápiát leginkább szájnyálkahártya, nyálmirigy betegségek, dentális gyulladások, szájsebek kezelésére, fájdalomcsökkentésre, csontműtéteket követően, illetve a nyálképződés zavarai és dentin túlérzékenység esetén alkalmazzák.

Példaként az ínyszél gyulladásának gyakorlati lézeres kezelését részletesebben ismertetjük. A fogkőképződés és az ínygyulladás alapja a fognyaki lepedékképződés és a lepedék tapadásához társuló ínyszélgyulladás: a fogak közötti papillák vérbők, duzzadtak és a fogak felszínétől elemelkedők. Ez elősegíti a lepedék mélyebb megtapadását és fokozza a folyamat önfenntartó, gyulladásos jellegét. Következmény: krónikus íngyulladás, a fogágy pusztulása, sőt kialakulhatnak a szervezet egyéb részeit érintő gyulladások is.

Gyógyítása hagyományosan történhet C-vitamin dús táplálkozással, gyulladásgátló oldatos ecseteléssel, speciális fogkrém alkalmazásával, újabban pedig szoft-lézeres kezeléssel. Ez utóbbi során a gyulladt terület körüli íny meghatározott részeit sugározzák be kisteljesítményű lézerfénnyel néhány tíz másodperces időtartamokig. A beavatkozást a teljes gyógyulásig a gyulladás mértékétől függően többször is el kell végezni. A Safe Laser kiválóan alkalmazható fogászati területen.

Fül-orr-gégészet

Hasonlóan a korábbiakhoz, itt is az elsősorban a gyulladásos természetű és nehezen gyógyuló, fájdalommal járó betegségek kezelésében alkalmazzák a szoft-lézer terápiát, mint például orrmelléküreg gyulladás vagy krónikus belsőfül gyulladás. A besugárzási idő kezelt területenként, a beteg szerv aktuális állapotától, illetve a gyógyulás előrehaladásától függően 10-30 perc. Általában egy komplett kezelés 10 alkalomból áll, de ez természetesen egyénenként változhat. A klinikai vizsgálatok azt mutatták, hogy a betegek többsége esetén a gyulladások ez idő alatt teljesen visszahúzódtak.

Általános sebészet

Az általános sebészetben a különböző lokalizációjú, kiterjedésű és eredetű fekélyek és hámhiánnyal járó sebek (gyulladásos, égési, traumás, stb.) kezelésére szokták alkalmazni a szoft-lézer terápiát. A nyílt, nehezen gyógyuló, fájdalommal járó sebek esetében a hatékonyság növelése érdekében változatos kezelési stratégiák kerültek kidolgozásra. A kezelési módszert emellett alkalmazzák még az urológia, a nőgyógyászat, a neurológia, a reumatológia, a szemészet területén is, ahol szintén előfordulnak gyulladások, fájdalmak, sebek, fekélyek.

Lézeres akupunktúra

A szoft-lézerek alkalmazásának egyik igen dinamikusan fejlődő területe a lézeres akupunktúra. Ennek során az ősi kínai, napjainkig nem teljesen tisztázott hatású gyógyító kezelési eljárást a szokásos tű helyett kisteljesítményű lézeres besugárzással végzik. A kis teljesítményű lézersugár enyhe inger, mely a kezelt testfelületen a tűkezeléssel csaknem azonos értékű ingert valósít meg.

A módszer szinte mindenhol alkalmazható, ahol a tradicionális kezelés, azaz a mozgásszervi betegségeket kísérő fájdalmak, fejfájás, pszichoszomatikus betegségek, vegetatív labilitás, allergiás betegségek, alvászavarok, időjárás-érzékenység, stb. kezelésére. A lézeres akupunktúra több előnyös tulajdonsággal is rendelkezik a hagyományos eljárással szemben:

– gyermekek, valamint a tűkre fizikailag, illetve érzelmileg érzékeny betegek esetében fájdalmatlansága és tűmentessége miatt különösen előnyös módszer a klasszikus akupunktúrával szemben

– mivel a kezelés során nem érinti eszköz a beteget, ezért tűszúrással potenciálisan terjedő fertőző betegségek (pl. hepatitisz B, C, HIV) nem jelentenek veszélyt. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a hagyományos akupunktúrás kezelések során egyszer használatos tűket, vagy páciensenként külön-külön (többször felhasználható) tű szettet alkalmaznak.

– közvetlen bőrkontaktus nélkül beteg (ekcémás, sebes, heges, stb.) bőrfelület is kezelhető

A feltételezett hatásmechanizmus

A szoft-lézer kezelés gyógyító hatásának értelmezésére több, egymásnak ellentmondó elmélet született, melyek közül az alábbiakban ismertetjük a szakirodalom által leginkább elfogadott feltevést.

Minden egyes eukarióta sejt számos mitokondriumot tartalmaz. Ezek alapvető funkciója a kémiai energia átalakítása illetve termelése, azaz a sejtszintű energiatároló molekula, az ATP elkészítése, a sejt energiatermelő és energiaraktározó sejtalkotója, a lebontási folyamatokból származó ATP 90%-a itt képződik. A mitokondriális működés szabályozásában résztvevő citokróm c oxidáz a légzési lánc egyik elemeként az oxigén vízzé redukálását katalizálja.

Ez az enzim erősen abszorbeál a vörös és infravörös hullámhossztartományon, az elnyelt foton feltételezések szerint elősegíti ezt a katalitikus folyamatot. A szoftlézeres kezelések során alkalmazott lézerek többnyire vörös, infravörös hullámhosszon sugároznak. Fényük eléri a sejt mélyén lévő mitokondriumot, elnyelődik a citokróm oxidázban, ennek eredményeképpen a mitokondrium képes több ATP előállítására. Az energiatöbblet fokozott sejtműködést, osztódást, stb., a sérült szövet, szöveti funkció helyreállását eredményezi.

A szoft-lézerek ismert (közvetlen és közvetett) hatásai összefoglalva:

kollagéntermelés stimulálása

protein szintézis aktiválása

szövet erősítése

újraereződés elősegítése

metabolizmus stimulálása

nyirok- és véráramlás fokozása

RNS, DNS, ATP szintézis stimulálása

gyulladáscsökkentés

kalcium koncentráció növelése

sebgyógyulás folyamatainak gyorsítása

károsodott idegek regenerálódásának gyorsítása

új vérsejtek termelődésének aktiválása a csontvelőben

bőr regenerációjának gyorsítása

 Előnyök:

Tömeges betegellátásra alkalmas ambuláns módon.

Az adott készüléket több orvosi szakmában is lehet alkalmazni.

Érintés mentesen végezhető a kezelés, fertőzésmentes; bárhol és gyorsan elvégezhető.

Mellékhatásmentes; többször ismételhető; a hatás gyors, más terápiával kombinálható.

Viszonylag olcsó.

Forrás: szeged.hu

Vásárolj most te is otthoni használatra ITT

Safe Laser fül orr gégészeti alkalmazása

safe laser fülkezelés

Safe Laser fül orr gégészeti alkalmazása

A Safe Laser lágylézer orr fül gégészeti alkalmazása is ismert, és egyre több orvos használja a praxisában. Már csecsemő kortól alkalmazható a különböző fülbetegségek kezelésére, gyógyítására nagy hatékonysággal.

Az egyik leggyakoribb fülpanasz a fülzúgás ellen is hatékonyan lép fel, sok jó tapasztalat van ezzel kapcsolatban.

Sokszor a napi többszöri használat hozza a leggyorsabb javulást, gyógyulást így nagyon hasznos ha nem orvoshoz kell járni, hanem van otthon a családban egy ilyen készülék.

Itt megrendelheted: SAFE LASER VÁSÁRLÁS

Amputálás helyett gyógyulás!

Amputálás helyett gyógyulás!

Kira cica jobb hátulsó lábán áthajtott egy személyautó, és durván megsérült a lábfeje

az 1. kép önmagáért beszél. Az állatorvosi szakma szabályai szerint  az ilyen balesetes sérülést az amputáció követte volna.

A sebtisztítás után Safe Laser 500-as Infra készülékkel vették kezelésbe, melyet a 2. kép mutat. Az orvostechnikai eszközt follpackba csomagolva használták, mert így a készülék optikai és mikrobiológiai tisztaságát minden paciens kezelése során meg tudják őrizni.

Hetente 2x tudták Kira mancsát kezelni, s egy hét elteltével bámulatos sebgyógyulást-sarjadást láttak, melyet a 3. kép mutat.

A 4. kép újabb egy hét elteltével mutatja a már fájdalomtól is mentes sebet.

Az 5. kép a szinte teljesen gyógyult Kira lábát mutatja, kb. egy hónappal az amputáció rémét hordozó autóbaleset után.

A 6. képen Kira és boldog gazdája, a kezelést követően.

 

Safe Laser kezelés

Safe Laser kezelés

A kezelés menete a Safe Laser 500 Infra készülékkel

A kezelés módja:

A Safe Laser 500 Infra lézert a fájdalmas vagy sérült területre kontakt módon kell rá- helyezni és a megadott ideig világítani, majd tovább lehet tenni a következő pontra. (egyszer használatos védő a kezelő fejre rendelhető) 

Egymás után több pont is kezelhető a fájdalmas, sérült felület nagyságától függően. Általában a “nyomásérzékeny” pontokat kell kezelni.

A maximális biztonság miatt a lézert csak a bőrfelületre helyezve kapcsolja be, hogy elkerülje a véletlen lézerfénybe tekintést! A kezelés végén, mielőtt a bőrfelületről elvenné a készüléket, kapcsolja ki!

A 8 cm-nél mélyebben fekvő kezelendő réteget jobban el lehet érni, ha a Safe Laser 500 Infra kezelőfejét kissé belenyomjuk a szövetekbe. Ha pl. nyílt seb miatt a lézert nem lehet ráhelyezni a bőr felületre, akkor a lehető legközelebb kell tartani (max. 0,5 cm), ebben az esetben viszont a kezelési időt pontonként 1 perccel meg kell hosszabbítani, hogy a gyógyuláshoz szükséges megfelelő energiamennyiség bejusson a szervezetbe!

A kezelések időtartama (egy területen!):

A különböző kórképeknél, betegségeknél más-más energia mennyiséget (Joule) szükséges bevinni a hatékony gyógyuláshoz. A magasabb energiabevitelt a hosszabb ideig történő besugárzással tudjuk biztosítani. 

4-10 Joule energia = min. 2-2.5 perc besugárzás: 
Húzódások, zúzódások, izomgörcsök, mikrocirkuláció javítása, enyhébb mozgásszervi sérülések, akut és krónikus gyulladások, fogászati és szájbetegségek, bőrproblémák. 

15 Joule energia = 3 perc besugárzás:
Fájdalom csillapítás, súlyosabb mozgásszervi betegségek.

25 Joule energia = 5 perc besugárzás:
Porc regenerálás, mélyebb rétegekben lévő mozgásszervi sérülések kezelése, szalagok, izom és ínrostok szakadása, csonttörések 
(kezdetben akár napi 2x)

Száloptikával 4-8 Joule energia = 15-30 mp besugárzás:

Safe Laser kezelés 

A kezelések gyakorisága:
A kezelések gyakorisága a betegség fennállásának időtartamától függ. (Milyen régen keletkezett a probléma?)


1. Akut betegségek (a betegség a közelmúltban keletkezett) illetve műtét utáni esetek kezelése
A kezelést 1-2 hétig naponta, majd a tünetek megszűnéséig heti 3-szor kell alkalmazni. Már az első kezelés alatt vagy 1 napon belül javulás észlelhető!
(Akut betegségeknél már az első alkalommal annyi ideig lehet a kezelést végezni, amíg a javulás nem észlelhető.)

2. Krónikus (elhúzódó) betegségek kezelése (6-8 hétnél régebben keletkezett): 
A hosszabb ideje fennálló betegségeket ritkábban kell kezelni. Használja a lézer készüléket heti 3-szor a tünetek megszűnéséig vagy jelentős csökkenéséig.

Krónikus (régóta fennálló) betegségeknél a gyógyulás természetesen hosszabb ideig tart (napok, hetek, esetleg hónapok). 

Safe Laser kezelés

Az első kezelések után enyhe bizsergést érezhetünk, néhány órával később egyes esetekben krónikus betegségeknél a fájdalom fokozódhat (kezelési reakció), de ez átmeneti jelenség. A fájdalom erőssége a kezelések számával folyamatosan csökken és 3-4 kezelés után megszűnik, majd megindul a javulás. A kezelési reakció egy normális kísérő jelenség, annak a jele, hogy a beteg reagál a terápiára.

Ha azt tapasztaljuk, hogy pl. a fájdalmas ízület se nem javul, se nem “rosszabbodik”, akkor valószínűleg túl kicsi dózissal (túl rövid időtartamú besugárzás) kezeltünk.

 

Az egyéni érzékenység mindenkinél más és más. Mivel a kezelések dózisai lassan összeadódnak, így a kezelési reakció (pl. fájdalom erősödés) előbb-utóbb megjelenik (kb. 4-5 hét múlva) és csak ezután kezdődik a szubjektív javulás. 
Ha a rendszeres kezelések hatására a fájdalom esetleg fokozódik, egyre elhúzódóbb lesz, ez annak a jele, hogy túl nagy dózissalkezeltünk. A túlkezelés maradandó sérülést nem okoz. Ilyen esetben kihagyunk néhány kezelést és kisebb dózissal (kevesebb alkalom vagy rövidebb időtartamú kezelés) folytatjuk a terápiát.

A kísérő fájdalom egyik oka a mikrocirkuláció (a legkisebb erekben történő véráramlás) hirtelen megindulása a pangó területeken. A pangó részeken felgyülemlett bomlástermékek (amik nem szállítódtak el) hirtelen bekerülnek a keringésbe, ezért ritkán hányinger, fáradékonyság, rossz közérzet is előfordulhat (nagy területek nagy dózissal történő kezelése után).

A sűrűbb vagy hosszabb ideig tartó kezelések nem feltétlenül gyorsítják a gyógyulást, mert van egy olyan biológiai határ, melynek elérése után besugárzással nem lehet tovább stimulálni a sejteket!

A kezelési helyek meghatározása

Izmok esetében: Az izmokat alaposan áttapintjuk és a “nyomásérzékeny” pontokat kezeljük.

Ízületeknél: Általában az ízületi rés vonalában kezelünk.

Az ízületeket a végtagok hajlításával “megnyithatjuk”, így az ízület belsejébe juttat-hatjuk a fényt. Az ízületet mozgató izmokat is áttapintjuk és az érzékeny pontjaikat kezeljük. 
Inaknál: Az ín tapadásánál, az izom-ín átmenetben ill. a “nyomásérzékeny” pontokon kezelünk.

 

Ha a kezelési pontokat nem találja el pontosan, akkor is hatékony lehet a terápia, mivel a Safe Laser Infra fénye nagy felületre van szétszórva.

Az Infra lézeres kezelés után mikor várható javulás?

Bizonyos esetekben nagyon gyorsan hat a lézerfény. Az alábbi esetekben a javulás általában perceken/órákon belül bekövetkezik: fájdalomcsillapítás, akut gyulladások csökkentése, mikrocirkuláció javulása, izomfeszülés, izomgörcs oldódása 
Egyéb problémáknál a hatás napokon/heteken belül érezhető.

Kozmetikai kezelés Safe Laser géllel.

 

Kozmetikai kezelés Safe Laser géllel.

A SOFT LASER TERÁPIA BŐRGYÓGYÁSZATI ,- ÉS KOZMETIKAI ALKALMAZÁSI TERÜLETEI

  • ránctalanítás
  • bőr regeneráció
  • lifting kezelések
  • kollagén rostok számának növelése
  • akne
  • herpes simplex
  • herpes zoster
  • ekcéma
  • rosacea
  • sebkezelés
  • hegszövet kezelése

A SOFT LÉZER BIOLÓGIAI HATÁSAI A BŐRSEJTEKRE

  • biológiai katalizátorként működik, a szövetek átmelegednek
  • sejtképző és sejtregeneráló
  • stimulálja az új bőrsejtek létrehozását és növekedését
  • a bőr áteresztőképessége megváltozik, mert a sejthártya lipoidjai átrendeződnek
  • a kollagén, és az elasztikus rostok képződése fokozódik
  • gyulladásgátló hatása, az apró bőr feletti vagy alatti gyulladások enyhülnek
  • aktiválja a kollagén szintézist, fokozza a sejtek energiatermelését (ATP)
  • újrastrukturálja és átalakítja a szubkután rétegeket (fibroblastok)
  • szabályozza a sejten belüli és sejten kívüli struktúrák közötti kölcsönös áramlásokat
  • növeli a kapilláris áteresztőképességet(ér-és nyirokrendszer)
  • tonizálja az érrendszert

A gél.

Kozmetikai kezelés Safe Laser géllel.

Kozmetikai kezelés Safe Laser géllel.

A Soft Laser készülék nem csak a fájdalomcsillapítás, gyulladáscsökkentésben, immun stimulációban segíthet, hanem a Safe Laser gélt használva, a ráncok eltüntetéseben kozmetikai kezelésben is nagyon hatékony lehet!

SAFE LASER Kozmetikai Program

Három lépésből áll a kozmetikai programunk:

Az első 2 lépést a Safe Laser Gél végzi el. A gélről itt olvashatsz.

A 3. lépésnél lesz szükségünk a Safe Laser készülékre.

Safe Laser gél

Safe Laser gél

Első lépésben a Géllel egy beta-glükán nevű anyagot juttatunk be mélyen a bőrünkben. A béta-glükán a természetben előforduló anyag, baktériumok, gombák az élesztőnek a sejtfalát alkotja. Természetes körülmények közt a béta-glükán nem jut be a bőrünkbe. Amikor egy hámsérülést szenvedünk, tehát van egy seb rajtunk, akkor a seben keresztül bejutó baktériumokon és gombákon keresztül jut be a béta-glükán a szervezetbe.

A béta-glükán egy jelző molekula, azt a jelzést adja az immunrendszerünknek, hogy sérülés történt és a bőrt újjá kell építeni.

Tehát első lépésben, a géllel a béta-glükánnal adunk egy információt az immunrendszerünknek, hogy kezdjen el egy új bőrt építeni.

A második lépésben ehhez a folyamathoz szükség van alapanyagokra, amelyeket a gél tartalmaz. Szükséges nagy mennyiségű oxigén, ezért van benne, az O4-es stabilizált oxigén.

(Ha ezt most egy kőműves példával akarom szemléltetni, az első lépésben megadtuk a kőműveseknek a tervet, megmondtuk, hogy házat kell építeni. Második lépésen adtunk nekik maltert és eszközöket, hogy ezt a munkát elvégezze.)

A probléma az, ha a bőrünk 30 – 50 évnél is idősebb, akkor hiába mondjuk meg a bőrsejteknek, hogy sérülés történt, hiba adjuk az alapanyagokat, már nem úgy működik mint a fiatal bőr.

A kőműves példával élve, a kőműveseknek megadtuk az utasítást, az alapanyagokat, de azt mondják, öreg vagyok én már ehhez, nem akarok annyit dolgozni, és egyszerűen nem fogják a munkát elvégezni.

És itt jön be a Lézer.

A Safe Laser speciális fényével, a sejtjeinknek optimalizálni tudjuk a működését, olyan egyszerűen, hogy egy citokrom nevű enzimkomplexummal a sejt légzést tudjuk optimalizálni és a sejtjeink úgy kezdenek el viselkedni, mintha jóval fiatalabbak lennének.

Ha a kőműves példához visszatérünk, gyakorlatilag a lézerre tudjuk megadni a munkakedvet a kőműveseknek.

Mi történik ha csak lézert használjuk és nem használjuk hozzá a gélt?

Akkor van egy csomó kőművesünk, akiknek van kedvük dolgozni, életerős, fiatal kőművesek, de nem tudják, hogy építkezniük kellene és nincs is meg hozzá az alapanyaguk.

Fordítva, ahogy az előbb elmondtam, ha nincs lézer, akkor meg ott vannak a lusta kőműveseink.

Viszont, ha ezt a három lépést egyszerre csináljuk, akkor egy olyan bőrregenerációs folyamatot tudunk elindítani, ami eddig gyakorlatilag ismeretlen volt a kozmetika területén.

És ez az alapja a Safe Leaser kozmetikai programnak.

Dr. Paul Clayton videója:

A béta-glükán alkalmazása

A béta-glükánok nagyon érdekes molekulák. Ezek azon molekula csoportokhoz tartoznak, amelyekre nagyon gyorsan reagál a velünk született immunrendszer. Csak úgy mint a lipopoliszacharidok, proteoglikánok és a flagellum.

Ezek kórokozókkal összefüggő molekuláris mintázatok és a velünk született immunrendszer olyan immunválaszt épít fel velük szemben, amelynek célja a fertőzésekkel vagy invázióval szembeni védelem.

Nagyon érzéken a béta-glükánban található glükózra és amikor az immunsejtek ezt teszik, mindent megtesznek azért, hogy megvédjenek bennünket. Azok az immunsejtek a bőrben amelyet Langerhans sejteknek neveznek a falósejtek mozdulatlan csoportját alkotják, rendelkeznek receptorokkal – pl. CR3 receptorral de más receptorokkal is a béta-glükán felismerésére. Megemelik az immunrendszer aktivitását a bőrben, kapcsolatba lépnek más sejtekkel a nyirokcsomókban és azt az utasítást adják az immunrendszernek, hogy sokkal magasabb aktivitásra kell kapcsolni, hogy megvédjük a szervezetet, de még valami mást is csinálnak.

Ha a béta-glükán bekerül a bőrbe, ezek az immunsejtek azt feltételezik, hogy a bőr megsérült, ugyanis normál körülmények között ezek a molekulák nem képesek áthatolni a bőrön, így alapvetően egy helyreállító folyamatot indítanak el.

Norvégiában és Németországban sok olyan kutatás zajlott, amelyekben a sebészeti hegek gyorsabb és hatékonyabb gyógyulásához használták a béta-glükánokat.

Felerősítik a gyógyulási folyamatokat.

A béta-glükán, amely pl. az élesztő sejtfalában található, az egy nagy molekula, amely semmilyen mértékben nem jut át a bőrön. Tehát egy kicsit kreatívnak kell lennünk. Amit tehetünk, az az, hogy hidrolizáljuk ezeket a nagy molekulákat és kisebb töredékekre bontjuk, aztán becsomagoljuk őket egy emulzióba, liposzómába vagy más transzdermális technológiát használunk.

Ilyen körülmények között ezek a sokkal kisebb molekulák áthatolnak a bőrön és elég mélyre kerülnek ahhoz, hogy összekapcsolódjanak a Langerhans sejtekkel. Ha ezt csináljuk, akkor képesek vagyunk a bőr sérülése nélkül bejuttatni ezeket a molekulákat. De a Langerhans sejtek ennek ellenére azt gondolják, hogy baleset és sérülés történt és fokozniuk kell a megújítás ütemét.

Ezért „beszélnek” a fibroblasztokkal amelyek így több kollagént, elasztint, laminactint fognak termelni. Minden olyan rost termelése fokozódik amelyek a sejtek közötti matrixot alkotják. Így ebben a régióban a mátrix sokkal kiterjedtebb, vastagabb, erősebb és hatékonyabb lesz. Így a bőr hidratáltsága, rugalmassága, szakítószilárdsága fokozódik. Teltebb lesz és így valóban elkezdődik az öregedés jeleinek a visszafordítása.

Safe Laser gél

Safe Laser gél

Mi a Safe Laser Gél?

A Safe Laser GÉL egy különleges szérum, ami speciális lézerfénnyel megvilágítva egyedülálló bőrfiatalító és bőrregeneráló hatással rendelkezik.

Amikor az arcot  Safe Laserrel megvilágítjuk, a lézerfény segíti  a GÉL és a hidratálókrém felszívódását a bőrbe és fokozza hatékonyságukat. Ezen felül a lézerfény gerjeszti sejtjeink fényérzékeny molekuláit (a sejtlégzés + energia termelésük javul), a sejtek hatékonyabban működnek és gyorsabban regenerálódnak.  A lézer használata jelentősen csökkenti a bőr gyulladásos folyamatait. Komolyabb bőrproblémáknál, bőrsérüléseknél a “lágy-lézerfény” hatására új sejtek, új szövetek, új hajszálerek is képződnek.

A Safe Laser + GÉL olyan fejlett öregedésgátló technológiát alkalmaz, mely nemcsak késlelteti, hanem visszafordítja a bőr öregedésének látható jeleit. A lézer és a gél együttes használata fokozza a bőr kollagén és elasztin  termelődését, a bőr feszesebb, rugalmasabb és simább lesz, így élettel teli megjelenést biztosít az arcbőrnek. Rendszeres használata nemcsak a ráncok megjelenését csökkenti, hanem javítja a bőr tónusát és textúráját is.  Látványosan csökkenti a pigmentfoltokat (máj – és öregségi foltok…), javítja rozáceás bőr állapotát. Segítségével a pattanások, aknék is gyorsabban és hegmentesen gyógyulnak.*

* A GÉL akkreditált laboratóriumban végzett vizsgálata és Safe Laser ® felhasználók visszajelzései alapján.

A Safe Laser Gél hatóanyagai

A Safe Laser GÉL egy speciális öregedésgátló szérum, ami nem helyettesíti a hidratáló krémet! A GÉL összetevői kisebb molekulák, a hatóanyagok könnyebben bejutnak a mélyebb rétegekbe, de a felső epidermiszre (hámréteg) nem hat. A felső hámréteg (kb.1 mm) hidratálására+védelmére mindenképp hagyományos hidratáló krém vagy arctej javasolt.

Fontos hatóanyagok és tápanyagok a szérumban (Safe Laser GÉL):

Béta glükán (élesztőből kivont poliszacharid): Aktiválja az immunsejteket a bőrben. Fokozza a bőr védekező és regenerációs képességét, fényvédő hatást biztosít. Antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik, hozzájárul a puhább bőr kialakulásához. Gyulladásgátló hatásának köszönhetően kiválóan alkalmas a bőr vörösségének csökkentésére és az érzékeny bőr nyugtatására.

Stabilizált oxigén (O4 ): Hatékonyan bejut a bőr rétegeibe, a szövetekben bomlik két O2 molekulára. Extra oxigént ad a bőrhöz, így fokozza a bőr megújulását. Hatékonyan növeli és fenntartja a kollagén termelést. Lelassítja az öregedési folyamatot. Megtartja és javítja a bőr nedvességtartalmát.

Hidraulizált kollagén: Forrást biztosít a kollagén rostok építéséhez. Javítja a bőr rugalmasságát.

Phantenol: Lágyító és hidratáló hatása van.

Akkreditált laboratóriumban végzett bőrgyógyászati vizsgálatok bizonyítják, hogy a GÉL csökkenti a ráncok hosszát és mélységét, hidratál és nincs allergizáló hatása. A vizsgálatok igazolták a termék baktérium – és gombaölő hatását is.

Minden bőrtípus számára alkalmazható!

Klinikailag és bőrgyógyászatilag tesztelt!

Nem tartalmaz ásványi olajokat, szilikonokat és parabéneket!

A Safe Laser hatásai a bőrünkre

  • Segíti a bőrápoló kozmetikumok felszívódását a bőrbe, fokozza hatékonyságukat.
  • Serkenti a bőr kollagén és elasztin termelését, javítja a bőr feszességét, rugalmasságát.
  • Lassítja a bőr öregedésének látható jeleit, finomítja a meglévő ráncokat, regenerálja a bőrt.
  • Jótékonyan hat a pattanásos, aknés bőrre, gyorsítja a lefolyásukat, hegmentesen gyógyítja a sebeket.
  • Kozmetikai tisztítás után mérsékli a szebhoreás, aknés bőr vörösségét. Csökkenti az ödémákat és a bőr elfertőződésének kockázatát.
  • Halványítja a pigment foltokat.
  • Elősegíti a hámsérülések, horzsolások esetén a normális szövetek regenerációját (hegmentesen)
  • A polarizált lézerfény gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatással is rendelkezik.
  • A lézerfény gyorsítja a bőr egyéb betegségeinek gyógyulását (herpesz, hámsérülések, bőrgyulladások, ekcéma). Csillapítja a viszketést és a fájdalmat.

Kozmetikai kezelés Safe Laser géllel.

A GÉL + Safe Lasert használja minden reggel és este folyamatosan vagy alkalmazza kúraszerűen!  (minden évszakváltásnál 4 hét).

A szokásos arctisztítást követően kenje fel a Gélt, majd egy hidratáló krémet!

A Safe Laser GÉL egy speciális öregedésgátló szérum, ami nem helyettesíti a hidratáló krémet!

A GÉL a mélyebb rétegekbe regenerál és hidratál, de a felső epidermiszre (hámréteg) nem hat.

A felső hámréteg hidratálására+védelmére használjon hagyományos hidratáló krémet vagy arctejet!

Hidratálás után a lézerrel körkörös mozdulatokkal masszírozza be (ne erősen, csak hozzáérintve) a Gélt + a szokásos hidratálót, közben álljon meg a kritikus pontokon! (mélyebb ránc, pigmentfolt, pattanás…)

Kritikus pontok kezelési ideje:

SL150  = minimum 1 perc

SL500  = minimum 10 mp (6x teljesítmény/cm2 )

SL1800 = minimum 10 mp (6x teljesítmény/cm2 + 5x felület ) 

A lézeres világítás során a szemkörnyékét óvatosan világítsa és ügyeljen rá, hogy a lézerfénnyel  ne világítson közvetlenül a nyitott szembe!

Ha eddig nem használt semmilyen hidratáló krémet vagy arctejet, először azt próbálja ki 1-2 hétig, és ha bevált (semmilyen problémát nem okozott a bőrén), utána kezdje csak el az Safe Laser GÉL + Safe Laser együttes használatát!

Melyik lézert használja a GÉL-hez?

SL150 + kozmetikai kezelőfej = 35 éves korig.

SL500 Infra    = 35 éves kortól vagy komolyabb bőrhibák esetén.

SL1800 Infra  =  Hatékonyabb, gyorsabb kezelés.  (pl. kozmetikusok számára)

A lézerek tisztítása

A lézer fejét törölje le egy nedves vagy alkoholos kendővel! Egyéb maró hatású anyagot NE használjon, mert sérülhet az optika!

Lágylézer a kozmetikai kezelésben

A kor előrehaladtával a bőr folyamatosan veszít víztartalmából, rugalmasságából. A bőr rugalmasságáért az irhában található kollagén és elasztikus rostok felelnek. Ezek a rostok az anyagcsere folyamatok lassulásával megnyúlnak, rugalmatlanná válnak. A lézer fénnyel besugárzott öregedő, petyhüdt bőr sejtjeiben a vér- és nyirokkeringést serkentjük, ezáltal az anyagcsere folyamatok felgyorsulnak, a sejtek megújulnak, a szövetek regenerálódnak. Kiváló és látványos eredmények érhetőek el teljesen fájdalommentesen az anti-aging feszesítő ránctalanító kezelések során!!!

Hogyan késlelteti a lézerfény az öregedést?

Az öregedés elleni küzdelem egyik fontos eleme a humán szuperoxid-dizmutáz (Cu, Zn, Mn) enzim, ami az intracelluláris (sejt közötti) antioxidánsai közé tartozik és hatékonyan védi a szervezetet a szabadgyökök pusztításai ellen.

A szabadgyökök (az immunfunkciókon felül) nagy reakcióképességük folytán elpusztítják az élő sejtet is, megtámadják a kollagént, meggyorsítva így az öregedést.

A szervezetben számos enzim járul hozzá a normális anyagcsere útján is keletkező szabadgyökök semlegesítéséhez, vagy kevésbé káros molekulává való átalakításukhoz. A koherens lézerfényhullámok interferenciájának egyik következménye, hogy fokozódik a szuperoxid-dizmutáz (SOD) enzimek termelődése, melyek késleltetik a szervezet idő előtti öregedését.

Lágylézer élettani hatásai

A lézer fénnyel besugárzott bőr olyan új anyagokat állít elő, melyek elősegítik a toxikus anyagok kiürülését, valamint biztosítják a bőr regenerációját. A sejtek élettani folyamatai fokozzák, így beindul az új sejtek képződése.

A lágylézer lényege a mélyebb behatolás, ezért különösen erős a stimulációs hatása a bőrsejtek és az összes metabolikus folyamat aktiválásában, melyek szükségesek a kollagén mátrix és a fibroblaszt sejtek újraszerveződéséhez.

Aktiválja a bőr elasztin és a kollagén rostjainak képződését. Ennek alapja, hogy a lágylézer meggyorsítja az anyagcsere-folyamatokat, fokozza a fehérje-szintézist, elősegíti a sejtlégzést a sejtosztódást, javítja az ér újraképződést, stimulálja az antitestképzést és az immun folyamatokat, gyarapítja a kollagénrostok számát. Kúraszerű alkalmazás során a hatása összeadódik.

Javítja a sejtekben az oxigénellátást, az erek újraképződését.

Alkalmazása megindítja az egyáltalán nem vagy igen nehezen gyógyuló sebek gyógyulását, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatású.

A soft-lézer más lézerekhez képest rendkívül kis energiával (5-50 mW) dolgozik, így a kezelt szövetekben nem nő a hőmérséklet, nem keletkezik látható elváltozás. A sebészeti lézerrel ellentétben a lágylézer vágásra nem alkalmas, ellenben sok jótékony hatása van.

A soft-lézer életbarát, nem fertőző, kedvező élettani és fájdalommentes hatása miatt szilárd helyet foglal el a gyógyításban. A gyógyító terápiában a mWatt tartományba eső sugarakat használjuk, melyek sem felmelegedést, sem roncsolást nem idéznek elő a szövetekben. A lágylézerfény hatását tekintve „fényvitaminnak” tekinthető.

A Safe Laser lágylézer az alábbi bőrproblémák kezelésére alkalmas:

bőrstimuláló, regeneráló, ránctalanító

serkenti a kollagén termelődést

a korai ráncosodás megakadályozására

jótékonyan hat a pattanásos, aknés bőrre, csökkenti a mitesszerek képződését

halványítja a napfény által okozott bőrkárosodást és az öregedési foltokat

hatékonyan kezelhető vele: rosaceás felületek, értágulatok

javítja a vérkeringést, így a kozmetikumok hatóanyagai jobban felszívódnak a bőrben

szeborreás, aknés bőr vörösségét, illetve az ödémákat gyorsan megszünteti és megakadályozza a bőr elfertőződését

gyógyítja az ekcémás felületeket

segíti a régi hegek és a keloidos bőr regenerálódását

epiláció utókezeléseként is használható a szőrtüsző gyulladás elkerülésére.

 

Lágylézer kezelés terápiás hatásai

Lágylézer kezelés terápiás hatásai

1. Fájdalom csillapítás

A lézerterápia fájdalom csillapító hatása több biológiai folyamaton alapul:

Blokkolja a fájdalom ingerületek átvitelét a sérült testrész és az agy között. Ezáltal csökkenti az ideg érzékenységet és jelentősen csökkenti a fájdalomérzetet.

Csökkenti a sérült testrészben a gyulladást és a duzzanatot. Ezeknek nem “csak” a fájdalom csillapításában van szerepük, hanem a gyógyulást is elősegítik.

Fokozza az endorfinok és enkefalinok termelését illetve felszabadulását, melyek természetes fájdalomcsillapító vegyi anyagok a szervezetünkben, ezáltal csökkentik a fájdalomérzetet.

2. Gyulladás és duzzanat csökkentés

A lézerterápia hatására kitágulnak kisebb artériák és nyirok erek. Ez a megnövekedett értágulat lehetővé teszi, hogy a duzzanatot (ödémát) okozó folyadék gyülem hatékonyan eltávozzon a sérült területekről. A nyirokerek kitágulása továbbá javítja a nyirokkeringést, mely elősegíti ezt a létfontosságú gyógyulási folyamatot. Ez a biológiai mechanizmus a magyarázata, hogy a véraláfutás miért gyógyul rendkívül gyorsan a lézerterápia hatására.

3. Sebek, sérülések gyorsabb gyógyulása

A „lágy-lézer” az élő szervezetre „BIOSTIMULÁCIÓS” (serkentő) hatást fejt ki. Ez annyit jelent, hogy a sejtek, szövetek „lágy-lézerfénnyel“ világítva gyorsabban képesek regenerálódni (pl. a sebgyógyulás felgyorsul). A lézerfény hatására a sejtek anyagcseréje fokozódik, sőt új sejtek, szövetek és új hajszálerek is képződnek.

Összefoglalva: a lézerfény serkenti a test öngyógyító képességét!

A lézerterápia serkenti a fibroblasztok termelődését is, melyek szükséges építőelemei a kollagén termelésnek. A kollagén az a lényeges fehérje, mely elengedhetetlen a régi szövetek megújulásához, illetve a sérült szövetek gyógyulásához. A lézerterápia kollagén termelést fokozó hatása miatt rendkívül hatékony nyílt sebek és égési sérülések kezelésében.

4. Túlzott hegszövet képződés csökken

A lézerterápia csökkenti a vágások, égési sérülések és műtétek utáni túlzott hegszövet képződést (rostos kötőszövet), mivel javítja a sérült terület vérellátását, elősegíti a salakanyagok hatékony eltávolítását, ezért gyorsítja a gyógyulási folyamatot. A gyorsabb gyógyulás mindig kevesebb hegszövet képződést eredményez.

5. Javuló vér- és nyirokkeringés

A lágy-lézer terápia jelentősen elősegíti az új kapillárisok (parányi vérerek) képződését a sérült szövetekben. A több kapilláris több vért tud szállítani a sérült területekre, mely gyorsítja a gyógyulást és a regenerációs folyamatokat, így a sebek gyorsabban összeforrnak és a hegképződés csökken.

A lézersugárzás komoly hatást gyakorol az egyes vérsejtekre is.

A lézerfény jelentősen megnöveli a vörösvérsejtek oxigén és tápanyag szállító kapacitását. Ez lehetővé teszi a sejtek fokozott energiatermelését, anyagcseréjét, ezáltal regenerációját és bizonyos enzimek hatékonyabb termelését. Ennek hatása érezhető az egész szervezetben és nem csak kizárólag a lézerfénnyel kezelt területeken.

6. Idegi működés javítása

  1. Sérülés után a lézerterápia felgyorsítja az idegi kapcsolatok regenerációját, így csökken az idegek gyógyulásához szükséges idő.
  2. Ezen felül fokozza az idegrostokon továbbított jelek erősségét, mely általánosan javítja az idegek és izmok működését.

Ez a két folyamat a magyarázata, hogy a lézerterápia miért ennyire hatékony az idegsérülések tüneteinek (éles fájdalom, zsibbadás, bizsergés, égő érzés) enyhítésében.

7. Javuló immun folyamatok

A lézerfény fotonjait közvetlenül elnyelik a kromoforok (színhordozó molekuláris enzimek a sejtekben), amelyek megtalálhatók szervezetünk legtöbb sejtjében. A lézerfény elnyelődése aktivál bizonyos enzim folyamatokat, melyek beindítják az ATP termelődését. Az ATP (adenozin-trifoszfát) az egyetlen és legfontosabb formája az energiának, mely működtet minden kémiai reakciót, a szervezet minden sejtjében.

A megnövelt energiatermelés következménye a gyorsabb, hatékonyabb működés és regenerálódás, különösen igaz ez az immunrendszer-specifikus sejtekre. Ez a fokozott hatékonyság segíti az immunrendszert, hogy legyőzze a nem kívánatos mikrobákat és kórokozókat.

Safe Laser a sportolók segítségében!

 

Safe Laser sport alkalmazása.

Lágylézer terápia a sportban

A lágylézer terápiát több, mint 50 éve használják eredményesen az orvostudományban.
Közel 100 kórkép esetén bizonyult hatásosnak, melyet klinikai kutatások és esettanulmányok támasztanak alá.

Miért hatékonyak a lézerek ilyen sokféle betegségre?

Mert sejtszinten fejtik ki hatásukat. A lézerfény gerjeszti a sejtjeink fényérzékeny molekuláit, ezáltal optimalizálja a mitokondriumok oxigén ellátását, javítja a sejtlégzést, ami fokozza az energia (ATP) termelést.

Az elmúlt évtizedekben a sportorvosok a lágylézereket főleg a sportsérülések kezelésére alkalmazták, de a legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy a lézeres kezelés más területeken is rendkívül hatékony.

Állóképesség fokozása

Az edzések, versenyek előtti infravörös (808-830nm) lézer besugárzás, javítja az izmok teljesítő képességét, késlelteti az izomfáradtság kialakulását és szignifikánsan csökkenti a tejsav koncentrációt.

Teljesítmény optimalizálás

A sport előtti lézerbesugárzás javítja az izomsejtek mitokondrium funkcióját, ezzel elősegíti a hatékonyabb oxigén ellátást. Ezen felül a lézerfény hatására javul az izmok vérellátása is, fokozódik a mikrócirkuláció és a tápanyag ellátás.

Regeneráció elősegítése

A sportmozgás utáni lézer besugárzás elősegíti az izmok, szalagok gyorsabb regenerálódását. Gyorsítja a tejsav lebomlását, csökkenti az izomláz mértékét.

Sportsérülés rehabilitációja

A lézerfény fontos élettani hatása a gyulladás csökkentés, a traumás sérülések következtében kialakuló duzzanat és ödéma gyógyulásának elősegítése, továbbá az akut illetve krónikus fájdalmak hatékony csillapítása. 

További előnyös hatás a hámsérülések, operáció utáni sebek, csonttörések, szalag és izom szakadások gyógyulásának elősegítése.

A kutatások és a nagyszámú esettanulmányok megmutatták, hogy a lézerkezelés jelentősen gyorsítja a sportsérülések gyógyulási idejét, javítja a rehabilitáció eredményességét és csökkenti az újabb sérülés esélyét.

Forrás: http://safelaser.hu/sport/

5 hónapja történt velem egy súlyos sérülés, begyulladt a váll ízületem. Olyan szintem, hogy már edzéseken nem tudtam normálisan teljesíteni. Bármilyen mozgást, dobást végeztem vele, fájt. Ráment még a pihenésemre is, nem tudtam a jobb oldalamon feküdni. Körülbelül 2 hónapja rátaláltam a Safe Laser 500-ra, Hetente 2-3 alkalommal kezeltük. 10. alkalommal éreztem már azt, hogy nincs fájdalom, dobásnál is, bármilyen mozgásnál, alvásnál is már sokkal jobb. Nekem segített, mindenkinek csak ajánlani tudom. bármilyen fájdalma van, biztos, hogy enyhíti.

Pőcze Réka GC Amicitia Zürich MB II kézilabda klub kapus

Dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó vagyok. 
30 éves pályafutásom alatt már kamaszkorom óta küszködök kisebb-nagyobb sérülésekkel, hol a túlterheltség, hol edzésen vagy mérkőzésen történt behatások miatt. Nagyon jó orvosok kezei alatt gyógyulhattam az évek során, sok módszert kipróbáltam. 

Úgy tűnik, hogy legutoljára kipróbált lézeres kezelés, a Safe Laser 500 Infra segítségével egy nagyon hatékony gyógyulásnak indult meg a vállam. Panaszmentes vagyok, 38. életévemben az első osztályban játszom még a Honvédban. Nagyon örülök, egy erős két hónapos kezelést csináltam végig, és azok a fájdalmak, amik voltak a vállamban a különböző mozdulatoknál, lövő- és úszómozdulatoknál, konditeremben és sokszor még éjszaka is, azok elmúltak. 
Panasz nélkül tudok edzeni és játszani, ez nagyon fontos ebben az életkorban, de azt hiszem, hogy ez fontos lett volna már fiatalabb koromban is.”

Dr. Kiss Gergely – olimpia bajnok vízilabdázó

LÁGYLÉZER TERÁPIA A SPORTBAN (IRODALOM KUTATÁS)
Site: PubMed
IndicaEons (search criteria) Sport Injuries, Bone Fractures, Musculoskeletal Pain, Muscle FaEgue, Endurance
Filters: Abstract, Humans
Search date: 12.08.2018

1. Simunovic Z, Ivankovich AD, Depolo A.
Wound healing of animal and human body sport and traffic accident injuries using low-level laser therapy treatment: a randomized clinical study of seventy-four patients with control group.
J Clin Laser Med Surg. 2000 Apr;18(2):67-73.
PubMed PMID: 11800105.

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/?term=11800105

Kutatási terület:

A kutatás célja, hogy meghatározza a lágylézer kezelés hatásosságát sebgyógyulásra sport és közlekedési balesetet szenvedett betegek esetén. A kutatás randomizált, placebo kontrollált, 74 fő bevonásával

Metódus: A randomizált, kontroll csoportos állatkísérletek (nyúl) eredményei után elvégeztek egy átfogó humán kísérletet. A páciensek az alábbi területeken sérültek: boka, térd (kétoldali), achillesín, epicondylus, váll, csukló, interphalangealis kéz ízületek. Minden páciens megműtöttek, majd randomizáltan két csoportra osztottak.

  1. lézer csoport 830nmes GaAlAs + 632nm-es + 904nm-es lézerekkel kezeltek monoterápiaként.
  2. kontroll csoport placebo kezelést kapott

Az alábbi klinikai paramétereket vizsgálták: bőrpír, hőmérséklet, fájdalom, gyulladás, funkció korlátozottság. Az adatokat Chi2 statisztikai analízis alapján értékelték.

Eredmény: A lézer és placebo csoportot összehasonlítva: sebgyógyulás 25-35%-kal gyorsabb volt a lézer csoportban, továbbá szignifikáns különbség mutatkozott a fájdalom és a mozgás tartomány javulása terén is a kontroll csoporthoz képest.

Konklúzió:

A posztoperatív sport és közlekedési balesetet szenvedett pácienseknél a lágylézer terápia hatékonyan segíti a sebgyógyulást, továbbá a legfontosabb előnye, hogy csökkenti a fájdalmat, szignifikánsan felgyorsítja a funkciók javulását, ezért hamarabb tudnak visszatérni a munkához, edzéshez, sporthoz, mindezt gazdaságosan, mellékhatás mentesen.

Értékelés: A kutatás felépítéséből adódóan erős bizonyítékkal szolgál. A megadott műszaki paraméterek és protokoll alapján relevánsnak tekintjük a Safe Laser készülékekre.

2. vizsgálat

de Brito Vieira WH, Bezerra RM, Queiroz RA,
Maciel NF, Parizotto NA, Ferrares C.
Use of low-level laser therapy (808 nm) to muscle fatigue resistance: a randomized double-blind crossover trial.
Photomed Laser Surg. 2014 Dec;32(12):678-85. doi:
10.1089/pho.2014.3812. PubMed PMID: 25496083

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/25496083

A kutatás az vizsgálta, hogyan segít a lágylézer terápia (808nm LLLT) az izomfáradtság rezisztenciájában, illetve milyen mértékben csökkenti a elektromiográfia fáradás indexét (EFI).

 A vizsgálat randomizált, kettősvak, placebo kontrollált, 7 egészséges fiatal férfi bevonásával (18-24 évesek) zajlott.

A fiatalokat 2 csoportra osztották : lézer csoport és kontroll csoport (nem kaptak lézeres kezelést). Mindkét csoport tagjait megvizsgálták a kutatás elején, edzés közben, és a kutatás végén is. A vizsgálat alatt a térdhajlítások száma és terhelését vették alapul.

Az eredmények 1 hét elteltével érezhetőek voltak a lézer csoport javára.
A teljesítőképesség nőtt, és a combizmok kevésbé fáradtak el. LLLT csoport teljesítőképessége: (52%; p=0.002), vastus medialis (p=0.004), rectus femoris (p=0.004). Az eredmények azt mutatják.

3.vizsgálat

3. Dos Reis FA, da Silva BA, Laraia EM, de Melo
RM, Silva PH, Leal-Junior EC, de Carvalho Pde T.
Effects of pre- or post-exercise low-level laser therapy (830 nm) on skeletal muscle fatigue and biochemical markers of recovery in humans: double-blind placebo-controlled trial.
Photomed Laser Surg. 2014 Feb;32(2):106-12. doi: 10.1089/pho.2013.3617. Epub 2014 Jan 23. PubMed PMID: 24456143.

A kutatás azt vizsgálta, milyen hatása van a lágylézer terápiának a quadriceps izom teljesítményére edzések előtt és után, valamint vizsgálta a szervezet biokémiai változásait: értékelte a szérum laktát és kreatin-kináz változásait.

A vizsgálat randomizált, kettősvak, placebo kontrollált volt, 27 egészséges focista bevonásával zajlott. A focistákat 3 csoportra osztották: placebo csoport, edzés előtti lézer csoport, edzés utáni lézer csoport.

A lézerkezelést 830nm-es lézerrel végezték, mindkét lábon. Az elsődleges eredmények a kimerültségig eltelt időben jelentkeztek, másodsorban a szérum laktát (edzés előtt 5,10 perccel, edzés után 15 perccel mérték) kreatin-kináz (edzés előtt és utána 5 perccel mérték) változásaiban.

A lágylézer lézerkezelés alkalmazása edzés előtt és utána is csökkentette az általános izomfáradtságot. Az edzést követő lézeres kezelés szignifikánsan csökkentette a szérum laktát koncentrációját a placebo csoport eredményeihez képest. (p <0,01), de csoporton belül is jobb értékeket mértek 5 perc elteltével, 10 és 15 perc után (p <0,05). A kreatin-kináz szintje alacsonyabb volt az edzés után kezelt lézercsoportban (p <0,01).

Az eredmények azt mutatják, hogy a lágylézer terápia alkalmazása segít az izomfáradtság rezisztenciájában.

További sport kutatások itt letölthetőek.

Safe Laser az állatok gyógyításában

 

Safe Laser az állatok gyógyításában

Az állatok esetében a lézerfénynek ugyanolyan biológiai hatása van, mint az embereknél! A lézerterápiát önmagában vagy kiegészítő terápiaként ugyanazokra a betegségekre, kórképekre lehet használni, mint az embereknél.

A magyarországi állatgyógyászatban 2008 óta használják a Safe Laser készülékeket különböző kórképek gyógyítására. Emellett Ausztiában a Bécsi Állatorvosi Egyetemen is számos pozitív tapasztalat halmozódott fel.

Állat gyógyászat   forrás: https://safelaser.hu/allatgyogyaszat/

Összeállította: Dr. Kapiller Zoltán és Dr. Végh Ákos

A fény élettani előnyös hatását és gyógyító erejét ismeri a humán- és az állatorvos kar.
Mindenki által tudott, hogy a szemmel látható ill. nem látható hullámhosszú fénysugár hatással van az élő szervezetekre.

Dr. Javiera Ortega Obivinolic: Sebgyógyítás SL500 Infra lézerrel

A képen látható ló szállítás közben sérülést szenvedett. (1. kép)
A sebet összevarrtuk, de a folyamatos mozgástól a seb újra szétrepedt (2. kép)
Ezután már nem varrtuk újra össze, hanem a Safe Laser 500 Infra készüléket kezdtük alkalmazni. Pontonként 5 perc kezelési időt alkalmazva naponta, a seb teljes felületét végig lézereztük.
Néhány nap után már látható volt, hogy a seb gyógyulni kezdett. A 3. kép 5 hét kezelés után készült, az utolsó a 7. héten.

A lézerezés hatására a gyógyulási folyamat teljesen komplikáció mentes volt.

A hagyományos lágy-lézer készülékeket évtizedek óta használják a humán és állatgyógyászatban egyaránt. Számos változatuk ismert, azonban közös vonásuk, hogy nem megfelelő használat esetén balesetet okozhatnak, ezért csak vizsgázott személy használhatja őket. Ebben a tekintetben hozott áttörést a Safe Laser technológia: terápiás felhasználása hasonló a lágy lézerhez, azonban annál sokkal biztonságosabb. A szabadalmaztatott optikai elrendezés lehetővé tette, hogy viszonylag nagy teljesítményű (30mW-500mW) lézereket is biztonságosan, szemre veszélytelenül lehessen használni, így jelentősen kibővült a lézereket felhasználók köre.

SAFE LASER A GYAKORLATBAN – TAPASZTALATOK A PRAXISBAN… ÉS OTTHON!

A SafeLaser önállóan, illetve a gyógyszeres vagy műtéti terápia kiegészítéseként elsősorban a következő indikációs területeken alkalmazható  állatokon:

  • zúzódás, haematoma, csonttörés,
  • krónikus ízületi gyulladás,
  • porckorong degeneráció,
  • hámsérülések, operáció utáni sebek, fekélyek,
  • száj-és orrnyálkahártya sérülések,
  • hasűri szervek gyulladásos elváltozásai (az 500 mW teljesítményű változattal)

Dr. Kapiller Zoltán

Szívesen ötvözöm a hagyományos orvoslást a természet adta lehetőségekkel és nyitott vagyok minden újdonságra is, hogy a lehető legjobb eredményt érhessem el a gyógyítás területén. A gyógyászati lézerek használata már régóta foglalkoztatott, így örömmel próbáltam ki a Safe Laser készülékeket.

Mindkettőt nagyon gyakran alkalmazom, elsősorban műtéti sebek gyorsabb gyógyulásának elősegítésében. A lézeres kezelés műtét utáni alkalmazása – tulajdonosi visszajelzés alapján – csökkenti az irritációt is, az állatok kevésbé piszkálják a sebkörnyéket. Igen sok páciens kerül hozzám szájüregi problémával. Macskánál nehezen gyógyuló nyelvfekély esetén volt hasznos a Safe Laser 150-es, de ugyanígy más szájüregi beavatkozásnál – pl. foghúzás után vagy fogínygyulladásnál a fogkő-eltávolítást követően – is jelentős a pozitív hatása.

Bár a praxisomnak immár nélkülözhetetlen darabja, a Safe Laser 500-as készülék, igazán komoly sikere a családom körében van. Mozgásszervi problémáknál, porckorong okozta fájdalom esetén sokat segített rokonaim állapotán, kiegészítő kezelésként.

Dr. Siver László

Leggyakrabban különböző mély hámsérüléseknél használjuk a Safe Laser 150-es készüléket, kiegészítő kezelésként. A 2-3cm átmérőjű sebek 8-10 alkalommal történő kezelés után nyom nélkül gyógyulnak. Használtuk már égési sérülésnél is, alkaron. 4 cm hosszú, 2 cm széles teljes hámhiány 16-17 kezelés után nyom nélkül hámosodott. Az első 5-6 kezelés 24 maximum 48 óránkénti gyakorisággal történt, majd heti 2-3 alkalommal.

Szintén kiválóan bevált macskák szájfekélyénél. A száloptikás adaptert feltéve célzottan, helyileg kezelünk, és mint kiegészítő terápia, roppant eredményes. Olyan esetekben is teljes gyógyulást értünk el, ahol a gyógyszeres kezelés gyakorlatilag nem hatott.

Dr. Szegedi László és Dr. Szegedi Gyöngyi

A 8 hónapos szuka kutyának áthajtottak a bal hátsó csánkján. Az ízületet a kerék eldörzsölte, de csont nem törött. Altatásban elláttuk, fájdalomcsillapítóként Norocarp injekciót, illetve Noroclav antibiotikumot injekcióban, valamint otthonra is elláttuk gyógyszerrel. A seb lezárása után cukroscopoly-s kötést kapott naponta egy hétig. A sérült hámréteg ellökődése után már nem nedvezdett a seb, áttértünk a mézes kötésre. A kezeléseket kétnaponta végeztük.

A 8. héten használtuk először a Safe Laser 150-es készüléket, eleinte kétnaponta, majd az utolsó két hétben 3 naponta. A 14. hétre Liza lábáról eltűnt a seb, és azóta is probléma nélkül használja a lábát.

Safe Laser a Fővárosi Állatkertben

Nagy számú, traumás eredetű sérüléssel dolgozunk. A legtöbbször kutya, kerítésen való fennakadás, esetleg jármű okozza a sérülést. A képen keleti sünök sérülései láthatók.
A Safe Laser remek eszköz a terápia során, a kezeléseket eleinte naponta, később 2-3 naponta végezzük. 
A sebek gyorsan és komplikáció mentesen gyógyultak.