Archive for Tapasztalatok

Csíky Ferenc – rehabilitációs szakember – Safe Laser

Csíky Ferenc – rehabilitációs szakember, trigger-pont specialista, a Test Stúdió szakmai vezetője a Safe Laser-ről. 

A trigger masszázs és az otthoni körülmények között is biztonságosan használható Safe Laser készülékek együttes alkalmazása új távlatokat nyitott a hozzám forduló páciensek kezelésében.

A kombinált módszerrel gyorsabban csökkenthetők és szüntethetők meg a mozgásszervi fájdalmak, legyen szó baleseti sérülésekből származó, időskori, vagy éppen sportolók túlterheléséből eredő fájdalomról.

Az általam kiképzett szakemberek és a szakmai irányításommal működő programok 1993 óta több tízezer esetben kezeltek sikeresen olyan pácienseket, akiknél a hagyományos módszerek nem érték el a kívánt eredményt.

A tudományosan igazolt magyar fejlesztésű Safe Laser orvostechnológia kiemelkedően növelte és támogatta a kezelések hatékonyságát és kiemelt szerepet kapott a TestStúdió medical fitness programjaiban.

Vásárlási módok

Dr. Ábrahám Lajos véleménye a Safe Laser-ről.

Dr. Ábrahám Lajos – Sebész főorvos Szt. János Kórház

“31 éves nőbetegnél négy hónappal korábban petefészek cystát endoscopos úton távolítottak el. 
A bal hasfélen ejtett két kis metszés helyén – a műszerek bevezetésének megfelelően – képződött hegek érzékennyé, majd fájdalmassá váltak közvetlenül a műtét után. 
Nőgyógyászati, sebészeti vizsgálatok során rendelt lokális és szájon át szedhető fájdalomcsillapítók sem szüntették meg a panaszokat. (4 hónapon át!!!)
Fizikális vizsgálattal a köldök és a bal csípőtövis vonala alatt volt két kb. 1,5 cm-es elsődlegesen gyógyult seb látható, melyek tapintásra kifejezetten nyomás érzékenyek bizonyultak. A hasban, illetve a hasfalban egyéb kóros elváltozás nem volt észlelhető. Hasi UH vizsgálat negatívnak bizonyult.

Ekkor kezdtük alkalmazni a Safe Laser 500 Infra készüléket mindkét hegre 5-5 perces kezeléssel. Megdöbbentő volt, hogy azonnal csökkentek a fájdalmak.
Még két ízben ismételve a terápiát hasonló kezelési idővel a beteg teljesen panaszmentessé vált egy héten belül!”

“Bordatöréseknél  több esetben alkalmaztam a Safe Laser készüléket.

1-2 borda törése esetén a sérülés helyén kezeltem 5-7 percig a sérültet lehetőleg kétszer

naponta. Két napi kezelés után a fájdalmak érezhető csökkenéséről számoltak be. Azon betegek akik huzamosabb időt töltöttek valamilyen szövődmény – pl. tüdőgyulladás – vagy, egyidejű más sérülés miatt az osztályon további lézer kezelést kaptak hasonló időkkel. Négy-öt nap után a fájdalomcsillapítók igénye egyértelműen csökkent!”

Vásárlás módjai ITT

Dr. Mester Ádám Ph.D. – mb. osztályvezető főorvos véleménye a Safe Laser-ről.

Dr. Mester Ádám Ph.D. – mb. osztályvezető főorvos Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet Radiológiai Osztály véleménye a lágylézer kezelésről.

Dr. Mester Ádám Ph.D. - mb. osztályvezető főorvos Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet Radiológiai Osztály“A Safe Laser 500 Infra készülékkel szerzett klinikai tapasztalataim nagyon jók.Az infravörös tartományban működő Laser terápia során két ellentétes energia-eloszlási helyzet között kell kompromisszumot találni. Egyrészt kellően intenzív foton energiának (teljesítménynek) kell elérnie a mélyebb szövetekbe is, a cél-volumentbe (ahol a biológiai hatást várjuk), másrészt a felszíni és felszín-közeli szövetek energia túlterhelését is el kell kerülni. 

 A Safe Laser 500 Infra készülék ezt a kompromisszumot úgy éri el, hogy biztonságosan széles behatolási kaput alkalmazva fennmarad a fénykéve primer homogenitása, ami lehetővé teszi, hogy a biológiai hatás szempontjából kulcsfontosságú koherencia sem csökken. Praktikus előny, hogy a széles kilépési kapu és divergencia miatt véletlenül sem juthat káros fényintenzitás a szem retinára. 

 Indikációk vonatkozásában a Safe Laser 500 Infra egy forrásból származó homogén, de biztonságosan szétterülő nyalábjával, az 500 mW felszíni teljesítménye mellett könnyen elérhetővé váltak olyan kritikus lokalizációk is, mint a calcaneus sarkantyú, obes lumbalis kisízületek, térdízület dorsalis tartománya, os ischii hamstring eredés, obturator externus bursa, interglutelais minor bursák, thrombophlebitis, mastoid sejtrendszer, melléküregek, melyek kezelése szokványos elrendezésű laser készülékekkel nehezebben volt megoldható és nem mindig volt kellően sikeres.”

Dr. Hegedűs György véleménye a Safe Laser lágylézer kezelésről.

Dr. Hegedűs György – orvos, táplálkozási szakértő, lézer hatás kutató

20 éve foglalkozom az öngyógyítással, mint életmód és táplálkozás oldaláról, mind olyan segédeszközökkel, melyek az otthoni gyógyítást segítik. A célom, hogy a páciensek minden ismerettel illetve megfelelő eszközökkel rendelkezzenek saját maguk gyógyításához. 20 év tapasztalattal a hátam mögött mondhatom, hogy nem találkoztam még olyan berendezéssel, mely ennyire hatékony, egyszerűen kezelhető, széles körben használható, ismert mellékhatások nélkül. 

Főleg a mozgásszervi problémák területén (ízületi kopás, gyulladás, fájdalom, sportsérülés) használom a Safe Laser készüléket. Magam is igen szkeptikus voltam a hatékonyságát illetően, ezért igen sok tesztelést végeztem magamon, családomon illetve ismerősökön. Fél éves kutatás és tapasztalat gyűjtés után sikerült kialakítani egy jól működő protokollt a mozgásszervi prpblémák Safe Laserrel történő kezelésére. Azóta sok száz páciensnek tudtam segíteni és meggyőződtem a Safe Laser otthoni használatának eredményességéről és szükségességéről.

A Safe Laser igazi sikere, hogy végre egy 50 évvel ezelőtt felfedezett gyógyító hatás (lágy lézer terápia) be tud kerülni a napi gyógyításba, ráadásul az otthonokba.

Így a páciensek önállóan tehetnek az egészségükért, gyógyulásukért és nincsenek kiszolgáltatva a hazai egészségügy túlterheltségének, kapacitás-hiányának. Mostantól az egyik leghatékonyabb kezelő eszköz, a lézer, már a kezükben van. 

Igen hálás vagyok a Safe Laser technológia feltalálójának, Dr. Rózsa Károlynak (Magyar Tudományos Akadémia doktora), akivel több kutatásban, kísérletben tudtam részt venni, tanulni tőle a lézerfizikáról. Büszke vagyok arra, hogy egy új, magyar sikertalálmánnyal dolgozhatok és segíthetek egy olyan világszerte megoldatlan területen, mint a mozgásszervi fájdalom.”

Dr. Hegedűs György véleménye a Safe Laser lágylézer kezelésről.

Safe Laser tapasztalatok 2

Tapasztalatok a Safe Laser készülékekkel

forrás: http://safelaser.eu/hu/tapasztalatok/tapasztalatok

Az alábbi példák a felhasználók saját tapasztalatai.  A lézerek kivizsgált betegek esetén, orvos által diagnosztizált kórképekben alkalmazhatók!

A Safe Laser igazolt orvostechnikai eszköz, de hatását sok minden befolyásolhatja, így a következő beszámolók nem gyógyulási ígéretek, hanem csupán személyes beszámolók, hogy kinek miben segített a készülék?! 

A weboldalon található információk, esettanulmányok alapján ne állítson fel öndiagnózist! A lézer kezelés megkezdése előtt mindig szakorvossal vizsgáltassa ki a fennálló panaszát, betegségét és a kezelő orvos tudtával, beleegyezésével alkalmazza a lágy-lézer kezelést kiegészítő vagy önálló terápiaként. Orvosa belegyezése nélkül ne változtasson a folyamatban lévő kezelési protokollokon és gyógyszer adagokon! 

A készülékek használati útmutatójában tudja pontosan megnézni, hogy mely betegségek esetén lehet a Safe Laser eszközöket használni. 


Ízületi gyulladás, porc és csigolya kopás – fájdalom csillapítás!

Egy vásárlónk levele:
“Tisztelt Rózsa Tamás Úr!
Pár nappal ezelőtt vásároltam Öntől egy Safe Laser 500-as készüléket. Szeretném megosztani Önnel a készülékkel kapcsolatos tapasztalataimat.
Már négy éve vannak, tűrhetetlen fájdalmaim  különböző ízületi gyulladások, porckopások és csigolya kopások eredményeként. A diagnózis lumbágó isiásszal és ágyéki gerincsérvvel. 

Nemrég a sorozatos gerincműtét előtt még egy csípő protézist helyeztek kilátásba. Amit természetesen nem szeretnék.

Szerencsémre az interneten rátaláltam az Önök által forgalmazott Safe Laser 500-asra amit meg is vásároltam.
Nagy meglepetésemre már az első két kezelés után elmaradtak az állandó kínzó fájdalmak és az éjszakai vádli görcsök. A harmadik-negyedik kezelés után már (amit 4 éve nem tudtam megtenni), fájdalom nélkül tudtam végigdolgozni az egész napot. Egész a kezelésig nem voltam képes a lábam a küszöb szintig sem felemelni és papucsba bújni kapaszkodás nélkül, amit most meg tudok tenni és a térdem a derekamig fel bírom emelni.

Ha nem velem történik, ezt nem hiszem el. Tudom, hogy ez még nem a tünetmentes gyógyulás, mert ahhoz még sok-sok kezelés kell, de hogy ilyen hamar elmúljanak a fájdalmaim és tudjak egész nap tevékenykedni fájdalom nélkül ez óriási eredmény. Hogy ilyen eredményeket lehessen elérni pár kezelés után, erre nem számítottam.
Nagyon köszönöm Önöknek, hogy vissza adták az életkedvemet és a hitet a gyógyuláshoz, amiben már nem bíztam.
Kívánok Önöknek jó egészséget és sok sikert a további munkájukhoz.

Üdvözlettel: 
Erlichné Szórádi Éva
Nyugdíjas”


Sportsérülések rehabilitációja 

“Dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó vagyok. 
30 éves pályafutásom alatt már kamaszkorom óta küszködök kisebb-nagyobb sérülésekkel, hol a túlterheltség, hol edzésen vagy mérkőzésen történt behatások miatt. Nagyon jó orvosok kezei alatt gyógyulhattam az évek során, sok módszert kipróbáltam. 

Úgy tűnik, hogy legutoljára kipróbált lézeres kezelés, a Safe Laser 500 Infra segítségével egy nagyon hatékony gyógyulásnak indult meg a vállam. Panaszmentes vagyok, 38. életévemben az első osztályban játszom még a Honvédban. Nagyon örülök, egy erős két hónapos kezelést csináltam végig, és azok a fájdalmak, amik voltak a vállamban a különböző mozdulatoknál, lövő- és úszómozdulatoknál, konditeremben és sokszor még éjszaka is, azok elmúltak. 
Panasz nélkül tudok edzeni és játszani, ez nagyon fontos ebben az életkorban, de azt hiszem, hogy ez fontos lett volna már fiatalabb koromban is.”

Dr. Kiss Gergely – olimpia bajnok vízilabdázó


Pollen allergia (tüneteinek csökkentése)

”29 éves vagyok és egy kertészetben dolgozom. Gyerekkorom óta van pollen allergiám. Mivelszeretem a munkám és folyamatosan növényekkel foglalkozom, ezért allergia gyógyszereket kellett szednem.(Rinocort orrspray, Allergodil szemcsepp, Loretadin tbl.) Sajnos így a gyógyszer költségem elég magas volt és sokszor beteg voltam több héten át. 

Egyik ilyen “megfázásom” alkalmával meguntam a dolgot és édesanyám tanácsára elkezdtem használni a Safe Lasert! Édesanyám már régóta használja a készüléket és nagyon sok jót mesélt róla. Kicsit hitetlenkedtem, de ez azonnal elmúlt, mikor az első kezelés után végig tudtam aludni az éjszakát! Az utasítás szerint naponta 2×5 percig lézereztem mindkét orrnyílásomat a kicsi lézerrel (Safe Laser 30). Pár nap elteltével a kínzó köhögés is elmúlt és megszűnt az orrfolyás. Azóta tavasszal és ősszel naponta kezelem magam, a többi hónapban heti 2-3x fenntartó kezelést végzek és teljesen egészséges vagyok! Jobb kedvem van és már a szemem se viszket!

Köszönet a lézer feltalálójának!”

Herbály Margit – kertész


 Degeneratív kisízületi gyulladás

“50 éves múltam. Fiatal koromban 8 évig zongoráztam, amit azért kellett abbahagyni, mert az ujjaimban ízületi deformáció támadt. Mindkét kezem alkalmatlanná vált a finom mozgásokra (pl. markolás, letenyerelés, újság lapozása, varrótű megfogása…) és állandó fájdalmak jelentkeztek minden fogó mozgásnál.

Több, mint 30 év után már nem reménykedtem a gyógyulásban, amikor egy ismerősöm ajánlotta a Safe Laser készüléket. A kezem kisízületeit lézerrel kezeltem. Az első kezelések után a „megszokottól” eltérő fájdalmak jelentkeztek, ami kb. az 5. kezelésnél elmúlt. 1 hónap kezelés után a fájdalom szinte teljesen megszűnt, kisízületeim fellazultak, könnyebben mozognak. Erősítő tornagyakorlatom közben nagy csodálkozásomra, le tudtam tenyerelni, nem kellett a kezemet ökölbe szorítani.  Ezt rengeteg fizikoterápiás kezeléssel sem lehetett elérni, a kezem mindig ugyanolyan merev maradt és a fájdalom is mindig visszatért.

A lézeres készülék használatát minden sorstársamnak ajánlom, megváltás lesz az életében!”

Pozsgainé Kadosa Annamária – vállalkozó (orvosi műszerek javítása)


Sarokcsont gyulladás gyógyítása Safe Laser-rel

“66 éves elmúltam. Kb március óta szó szerint szenvedtem, járásképtelen voltam egy sarokcsontgyulladás miatt, mely az egészségügy által biztosított terápiák (pásztázó lézerkezelés, fizikoterápiák, pakolások és gyulladásgátló krémek) ellenére is makacsul tartotta magát, az eddigi mozgékony életvitelemet lehetetlenné téve. 
A reumatológus előrevetítése szerint a következő lépés ortopédián injekciós kezelés, szteroidok, végül kétséges kimenetelű műtét lett volna a rám váró program, melytől nagyon ódzkodtam.
11 nappal ezelőtt került hozzám egy Safe Laser 500 Infra készülék, mellyel naponta 2 alkalommal kezeltem a sarkam 3 legfájóbb pontját, melytől ma reggelre a sarkam teljesen fájdalom mentes lett. Bármilyen pózban állok rá, vagy lépkedek akár göröngyös, kerti talajon is, sőt unokám emelgetése során sem érzek semmilyen fájdalmat. Nem ámítás, a készülékkel való néhány kezelés hatására nyilván megszűnt a gyulladás, a fájdalomból semmi nem maradt. (A gyulladást kiváltó ok megszüntetése természetesen visszavan.)
Másik tapasztalatom is volt a készülékkel. A jobb kezem hüvelykujja egy szerencsétlen fogás, emelés következtében csúnyán meghúzódott, bedagadt, fájdalmas volt, nem tudtam megfelelően használni a kezem emiatt. Ha már a kezemben volt a készülék, este is, reggel is meglézereztem az ujjamat is, majd délelőtt végeztem a szokásos háztartási teendőimet. Dél körül vettem észre, hogy a merev, dagadt hüvelykujjamat a többivel azonosan használom, nyilván már hosszabb ideje, ha fel sem tűnt. Elmúlt a fájdalom, a mozgás beszűkülés, a dagadás teljesen leapadt, mintha semmi baj nem is lett volna!
Hálás vagyok a feltalálóknak, hiszen mindkét esetben a szokásos mozgásomat kaptam vissza rövid időn belül.”
Jné Z. Györgyi


Sebgyógyítás lézerrel

“A hüvelykujj – körfűrész csatából a körfűrész került ki győztesen 🙁
Csontig körbevágtam az ujjam, amit a sebész ügyesen körbe varrt, hogy nem veszítsem el. 

Már a kötésen keresztül elkezdtem világítani naponta 2x a Safe Laser 150-nel. 
A fájdalmat hatékonyan csökkentette a lézer és kb. 1 hónap után már ennyit javult az ujjam!!!
A sebész nem hitt a szemének 🙂
(Sajnos a sebészeten csak homályos képre futotta az erőmből :-)) “

Csányi Zsolt – nyomdász


Carpalis alagút syndroma gyógyítása Safe Laser 500 Infrával

“Súlyos carpalis alagút syndroma alakult ki a kezeimbe 3 hónapja. Sajnos a változó kor sok nőnél okozza ezt a kellemetlen és fájdalmas betegséget. Most látom, hogy mennyire népbetegség ez a syndroma. Sok fiatalnak is van az internetezéstől.

A tünetei, hogy az ujjak elkezdenek zsibbadni, majd állandósul ez az állapot, később fájdalmassá is válik. Éjjel sokszor felébredtem, hogy teljesen elhalt a kezem. Érzéketlenné válik az ujjak vége és nekem már sokszor a tollat is elengedték az ujjaim, finomabb dolgokat egyáltalán nem éreztem, pl: szalvéta fogása. Ezt az ízületek megvastagodása okozza a csuklóban húzódó carpalis alagútban, aminek következtében az idegek összenyomódnak. Kaptam rá fizioterápiás kezelést, amikor az izmokat kis áram ütéssel stimulálják. Nekem még rosszabb lett. Utána olvastam és sajnos senki nem kecsegtetett más megoldással, mint a műtét, ami 2 hét teljes használhatatlanságot 4 hét gyógyulást jelent.

Ezután kezdtem el kezelni a Safe Laser 500 Infrával a csuklómat. Négy kezelés után (5-5 percig) mindkét kezemnek javult az állapota és fájdalmam már egyáltalán nincs!!! A kezelések óta már végig alszom az éjszakákat. Már csak az ujjaim vége zsibog. Persze tudom, hogy még jó pár kezelés kell, de már ez is csodálatos eredmény. Remélem megtudom úszni a műtétet, mert egy hónap jobb kéz használata nélkül számomra elképzelhetetlen.

Köszönet nektek!”

Telkes Kati 


Fájdalom csillapítás Safe Laser 500 Infrával

Semmi sem olyan meggyőző, mint a a személyes tapasztalat 🙁

Egy kisebb szájsebészeti beavatkozás után lehetőségem lett kipróbálni, hogy tényleg mennyire hatékony a lézerünk fájdalom csillapításban.
Az orvos felhívta a figyelmemet, hogy 3-4 napig nagyon fájhat, mindig legyen nálam fájdalom csillapító.
1db-ot bevettem a műtét után, utána jött a kísérlet, hogy mi lesz ha csak a lézert használom. Napjában 3-4x 5-10 perc kezelési idővel (akut esetben lehet) kívülről világítottam a bölcsességfogam helyét és az 1 hét alatt a varratszedésig semmilyen fájdalmat sem éreztem!!!
Jó érzés megtapasztalni, hogy amit állítunk a készülékről valóban tudja is, de több tapasztalatra nem vágyom.

Rózsa Tamás
villamosmérnök 


 Sebgyógyítás lézerrel

60 éves férfi lábán kiterjedt, nem gyógyuló fekély alakult ki keringési rendellenesség miatt.
Naponta 1x kezeltük a lábát Safe Laser 500 Infra készülékkel, pontonként 5 perc kezelési idővel, végigpásztázva a sebes területet.

5 hónap kezelés után már szépen begyógyult a fekély.  


Halláscsökkenés gyógyítása Safe Laser-rel

„20 évvel ezelőtt kezdett romlani a hallásom. Az alapos és rendszeres orvosi vizsgálatok semmilyen szervi eltérést nem tudtak kimutatni, ezért hatékony gyógymódot sem tudtak ajánlani. 
Évről évre folyamatosan egyre rosszabbul hallottam és végül egy komoly halláscsökkenésem alakult ki. A TV-t már csak nagy hangerővel hallottam, ami a környezetemet egyre jobban zavarta. A legutóbbi vizsgálaton már az életkoromnak tudták be a halláskárosodásomat. 

A Safe Laser 150-et idén kezdetem el használni. Száloptikával vezettem be a lézerfényt naponta 5-5 percig mindkét fülembe.
Egy hónap után érzékeltem először, hogy jobban hallok és a következő hónapokban folyamatos lézeres kezelés mellett a javulás folytatódott. 
Néhány hónap lézerezés után, már 95%-os ismét a hallásom és én kérem meg a környezetemet, hogy halkítsák lejjebb a TV-t. 

Egészségügyi szakértőként számomra is megdöbbentő, hogy ilyen javulást lehetett elérni napi néhány perces, fájdalommentes lézerkezeléssel, mindezt az otthonom kényelmében.
Hálás vagyok, hogy visszakaptam ifjúkori hallásomat.”

E. Károly – Egészségügyi szakértő


Csonttörés gyógyítása Safe Laser-rel

“Június 23-án esés következtében darabosan tört a vállcsontom, szerencsére a helyén maradt, nem mozdult el. A traumatológián megröntgenezték, majd rögzítő kötés… stb.
Az esés napján már lézerezni kezdtem a vállamat, karomat a Safe Laser 500 Infrával. 
Az egy hetes kontroll után saját felelősségemre egy levehető kötést kaptam. Folyamatos lézerezés mellett 3 hét után óvatosan használni kezdtem a sérült bal karomat is.

A lézerezésnek köszönhetően aug. 10-től, gyógytorna nélkül is tökéletesen tudom használni a karom, illetve annyit pontosítok, hogy úszni nem tudok, de a háztartási munkát, a 2 éves unokát, a kerti kapálást teljes körűen, fájdalom nélkül el tudom látni.

Már számolni sem tudom, hány esetben segített rajtam a lézerkészülék. Az elviselhetetlen fájdalommal járó sarokcsontgyulladást, a térdemben a porckopást, legutóbb a csonttörést gyógyította. 67 évesen nem vagyok ücsörgésre kényszerítve, hanem élhetem tovább fájdalom mentesen a fiatalkori, mozgékony életformámat.

Ismét csak megköszönni tudom Önöknek!
Minden jót kívánva küldöm baráti üdvözletemet az egész Családnak:”

J.Z. Györgyi
Pécs 


 Fogmentés Safe Laser készülékkel

“Két hete fogorvosom a röntgen felvétel átnézése után, jobb oldali bölcsességfogamat kihúzásra ítélte. Valóban érintésre is nagyon fájt, de valamit azért még megpróbáltam. 
A Safe Laser 500 Infra készülékkel arcon át egy hétig folyamatosan kezeltem fogamat, több irányból is. Az érzékenység folyamatosan és szinte azonnal csökkent! 
Az első napokban csak néhány órára, de kb. a hetedik napi kezelés után, teljesen megszűnt a fájdalom, rágni tudok vele.
Elmúlt az érzékenység, a gyulladás. Gondolom nem kell különösen hangsúlyoznom, hogy ez életminőségileg mennyire fontos, alapvető, s hogy mennyi kiadástól szabadított meg. 

Ezek után fogorvosom kölcsönkérte a készüléket saját térdizületi problémájának, valamint felesége derékbántalmainak kezelésére és nekik is segített 🙂

Köszönöm, nagyon köszönöm!”
Dr. P. Péter


Vissza lehet hozni egy tönkrement érzékszervünket?

“Már 26 éve masszív pollenallergiától szenvedek, ami asztmás rohamokkal, orrdugulással, szemgyulladással és miden más kellemetlen tünettel jár, amitől szenvedni lehet!
Ezek a tünetek főleg parlagfű virágzása idején tették az életemet elviselhetetlenné. 
Ebben az időszakban eleinte orrcseppel, majd későbbiekben orrsprayvel próbáltam az orrdugulástól megszabadulni és egy kicsivel több levegőhöz jutni.
Ennek következményeként évek alatt a szaglásom teljesen tönkrement, mert úgy szétmarták a szaglószervemet a fent említett vegyszerek. Már arról is lemondtam, hogy valaha, valaminek is fogom még érezni a szagát 

Amikor először találkoztam a Safe Laser készülékkel eléggé hitetlenkedve néztem… és az esélytelenek nyugalmával kezdtem el az orrbesugárzást a lézerrel, mondván nekem már ez sem árthat. 

A következő allergiás szezonkor a tünetek enyhülni kezdtek – kevesebbet dugult be az orrom, nem volt asztmás rohamom – tehát tényleg könnyebben éltem meg ezt az időszakot. 

Igazán akkor döbbentem meg, amikor a szaglásom elkezdett visszatérni. Egyik reggel arra ébredtem, hogy friss finom kávé illatot érzek! Erre végképp nem számítottam. Azóta a szolidabb illatokat is érzem és hálás vagyok érte, hogy egy érzékszervem újra működik!

Köszönöm Nektek ezt az érzést!”
Vad Tibor  


Safe Laser égési sérülésnél

Safe Laser égési sérülésnél

A térd hólyagos, másodfokú égésének Safe Laser kezelése naponta egyszer 14 napig. A fájdalom az első kezelésnél azonnal megszűnt (égés után 10 perccel). 9 nap múlva új bőr, fertőzés nélkül, heg nélkül. 1 hónap múlva nincsen látható nyoma az égésnek.

Dr. Hegedűs György

5 éven át folyamatos fülgyulladásom volt. amikor megszűnt, fülzúgás maradt hátra, ami 1 éve tartott, amikor rátaláltam a Safe Laserre.

1 éve használom a Safe Laser 150 berendezést száloptikával, naponta mindkét fülembe 1-2 percig, illetve orrkezelővel az ornyílásomba 5-5 percig. Fél éve teljesen panaszmentes vagyok.

Horkensdorfer Klára

Safe Laser tapasztalatok

Safe Laser tapasztalatok

Prof. Dr. Sandra Sándor osztályvezető főorvos – Állami Egészségügyi Központ (Reumatológia és Fizioterápia)

Intézményünkben 4 éve használjuk a Safe Laser készülékeket és több ezer beteget gyógyítottunk már. A kezelések során jelentősen lerövidült a gyógyulási szakasz. Olyan krónikus panaszok is javultak, amelyeket eddig nem vagy csak nehezen tudtunk befolyásolni. Sok esetben a gyógyszeres kezelés mértéke lényegesen csökkenthetővé, akár elhagyhatóvá vált.

Hrabovszki Antalné Tündi – fizioterápiás szakasszisztens, Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely – Makó

2014 óta használom a Safe Laser készüléket és több, mint 2300 kezelést végeztem vele. A Safe Laser használatát követően a páciensek 99%-ánál javulást tapasztaltam. 28 éves pályafutásom alatt összesen nem volt annyi sikerélményem a gyógyításban, mint az elmúlt években, amióta a Safe Laser-t használom.

Dr. Lang Péter

Ortopédsebész főorvos, Budai Irgalmasrendi Kórház

9 térdprotézis beültetésre váró betegből 3 halasztotta a műtétet a fájdalmak csökkenése miatt. 5 csípőprotézisre váró beteg közül mindegyik jobban volt a kezelések után.

 

Dr. Fülöp Györgyi

adjunktus, Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

Betegeim között nagy számban fordulnak elő fülzúgástól vagy halláscsökkenéstől szenvedő emberek, akiknél a lézer kezelések hatására nagyon meggyőző arányban áll be javulás vagy teljes gyógyulás. Ezen kívül ajánlani szoktam a Safe Lasert rágóízületi panaszok, heveny és idült felső légúti betegségek esetén is, különös tekintettel az orrdugulással járó kórképekben.

 

Dr. Mester Ádám Ph.D. – mb. osztályvezető főorvos, Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet Radiológiai Osztály

A Safe Laser 500 Infra készülékkel szerzett klinikai tapasztalataim nagyon jók. Az infravörös tartományban működő Laser terápia során két ellentétes energia-eloszlási helyzet között kell kompromisszumot találni. Egyrészt kellően intenzív foton energiának (teljesítménynek) kell elérnie a mélyebb szövetekbe is, a cél-volumentbe (ahol a biológiai hatást várjuk), másrészt a felszíni és felszín-közeli szövetek energia túlterhelését is el kell kerülni.

A Safe Laser 500 Infra készülék ezt a kompromisszumot úgy éri el, hogy biztonságosan széles behatolási kaput alkalmazva fennmarad a fénykéve primer homogenitása, ami lehetővé teszi, hogy a biológiai hatás szempontjából kulcsfontosságú koherencia sem csökken. Praktikus előny, hogy a széles kilépési kapu és divergencia miatt véletlenül sem juthat káros fényintenzitás a szem retinára.

Indikációk vonatkozásában a Safe Laser 500 Infra egy forrásból származó homogén, de biztonságosan szétterülő nyalábjával, az 500 mW felszíni teljesítménye mellett könnyen elérhetővé váltak olyan kritikus lokalizációk is, mint a calcaneus sarkantyú, obes lumbalis kisízületek, térdízület dorsalis tartománya, os ischii hamstring eredés, obturator externus bursa, interglutelais minor bursák, thrombophlebitis, mastoid sejtrendszer, melléküregek, melyek kezelése szokványos elrendezésű laser készülékekkel nehezebben volt megoldható és nem mindig volt kellően sikeres.

Dr. Ábrahám Lajos

Sebész főorvos, Szt. János Kórház

31 éves nőbetegnél négy hónappal korábban petefészek cystát endoscopos úton távolítottak el. A bal hasfélen ejtett két kis metszés helyén – a műszerek bevezetésének megfelelően – képződött hegek érzékennyé, majd fájdalmassá váltak közvetlenül a műtét után. Nőgyógyászati, sebészeti vizsgálatok során rendelt lokális és szájon át szedhető fájdalomcsillapítók sem szüntették meg a panaszokat. (4 hónapon át!!!)

Fizikális vizsgálattal a köldök és a bal csípőtövis vonala alatt volt két kb. 1,5 cm-es elsődlegesen gyógyult seb látható, melyek tapintásra kifejezetten nyomás érzékenyek bizonyultak. A hasban, illetve a hasfalban egyéb kóros elváltozás nem volt észlelhető. Hasi UH vizsgálat negatívnak bizonyult. Ekkor kezdtük alkalmazni a Safe Laser 500 Infra készüléket mindkét hegre 5-5 perces kezeléssel. Megdöbbentő volt, hogy azonnal csökkentek a fájdalmak. Még két ízben ismételve a terápiát hasonló kezelési idővel a beteg teljesen panaszmentessé vált egy héten belül!

Bordatöréseknél több esetben alkalmaztam a Safe Laser készüléket.1-2 borda törése esetén a sérülés helyén kezeltem 5-7 percig a sérültet lehetőleg kétszer naponta. Két napi kezelés után a fájdalmak érezhető csökkenéséről számoltak be. Azon betegek, akik huzamosabb időt töltöttek valamilyen szövődmény – pl. tüdőgyulladás – vagy, egyidejű más sérülés miatt az osztályon további lézer kezelést kaptak hasonló időkkel. Négy-öt nap után a fájdalomcsillapítók igénye egyértelműen csökkent!

Csíky Ferenc – rehabilitációs szakember, trigger-pont specialista, a Test Stúdió szakmai vezetője

A trigger masszázs és az otthoni körülmények között is biztonságosan használható Safe Laser készülékek együttes alkalmazása új távlatokat nyitott a hozzám forduló páciensek kezelésében. A kombinált módszerrel gyorsabban csökkenthetők és szüntethetők meg a mozgásszervi fájdalmak, legyen szó baleseti sérülésekből származó, időskori, vagy éppen sportolók túlterheléséből eredő fájdalomról.

Az általam kiképzett szakemberek és a szakmai irányításommal működő programok 1993 óta több tízezer esetben kezeltek sikeresen olyan pácienseket, akiknél a hagyományos módszerek nem érték el a kívánt eredményt. A tudományosan igazolt magyar fejlesztésű Safe Laser orvostechnológia kiemelkedően növelte és támogatta a kezelések hatékonyságát és kiemelt szerepet kapott a Test Stúdió medical fitness programjaiban.

Herbály Margit – kertész

29 éves vagyok és egy kertészetben dolgozom. Gyerekkorom óta van pollen allergiám. Mivel szeretem a munkám és folyamatosan növényekkel foglalkozom, ezért allergia gyógyszereket kellett szednem. (Rinocort orrspray, Allergodil szemcsepp, Loretadin tbl.) Sajnos így a gyógyszer költségem elég magas volt és sokszor beteg voltam több héten át. Egyik ilyen “megfázásom” alkalmával meguntam a dolgot és édesanyám tanácsára elkezdtem használni a Safe Lasert! Édesanyám már régóta használja a készüléket és nagyon sok jót mesélt róla. Kicsit hitetlenkedtem, de ez azonnal elmúlt, mikor az első első kezelés után végig tudtam aludni az éjszakát!

Az utasítás szerint naponta 2×5 percig lézereztem mindkét orrnyílásomat a kicsi lézerrel (Safe Laser 30). Pár nap elteltével a kínzó köhögés is elmúlt és megszűnt az orrfolyás. Azóta tavasszal és ősszel naponta kezelem magam, a többi hónapban heti 2-3x fenntartó kezelést végzek és teljesen egészséges vagyok! Jobb kedvem van és már a szemem se viszket! Köszönet a lézer feltalálójának!

Pozsgainé Kadosa Annamária – vállalkozó (orvosi műszerek javítása)

50 éves múltam. Fiatal koromban 8 évig zongoráztam, amit azért kellett abbahagyni, mert az ujjaimban ízületi deformáció támadt. Mindkét kezem alkalmatlanná vált a finom mozgásokra (pl. markolás, letenyerelés, újság lapozása, varrótű megfogása…) és állandó fájdalmak jelentkeztek minden fogó mozgásnál. Több, mint 30 év után már nem reménykedtem a gyógyulásban, amikor egy ismerősöm ajánlotta a Safe Laser készüléket.

A kezem kis ízületeit lézerrel kezeltem. Az első kezelések után a „megszokottól” eltérő fájdalmak jelentkeztek, ami kb. az 5. kezelésnél elmúlt. 1 hónap kezelés után a fájdalom szinte teljesen megszűnt, kis ízületeim fellazultak, könnyebben mozognak. Erősítő tornagyakorlatom közben nagy csodálkozásomra, le tudtam tenyerelni, nem kellett a kezemet ökölbe szorítani. Ezt rengeteg fizikoterápiás kezeléssel sem lehetett elérni, a kezem mindig ugyanolyan merev maradt és a fájdalom is mindig visszatért. A lézeres készülék használatát minden sorstársamnak ajánlom, megváltás lesz az életében!

Dr. Rózsa Károly

10 éve koszorúér szűkület miatt raktak be Colorado-ban sztent-et. Ez egy rugalmas háló, amit összenyomva raknak be az érbe ott kitágul és biztosítja a rendes véráramlást. Ezenkívül gyerekkorom óta van szívritmus zavarom amivel addig nem is törődtem. Egy éve külföldön lettem újra rosszul. Nem kaptam levegőt és egy emeletet sem tudtam megmászni.

Azóta az orromat napi 2-szer lézerezem, jól érzem magam és 74 évesen heti 3x akár 2 órát is folyamatosan tudok pingpongozni! Most voltam egy kétnapos kontrollon, ahol mondták, hogy a bal félkamra sokkal gyengébb (velem született rendellenesség), ilyenre szoktak pacemakert berakni, de vizsgálatok szerint annyira rendben vannak az erek és a véráram, hogy nem igényel semmilyen orvosi beavatkozást. Akiket ismerek hasonló problémákkal sokaknak már a második-harmadik sztent-et rakják be. Azóta is naponta lézerezem az orromon keresztül a véremet.

1. Marika

Azzal kezdeném, hogy csak jó, sőt azt mondhatom, csodálatos tapasztalatunk van a lézerrel kapcsolatban. Férjem Feri 2011.08.05-én kapott sztrókot aminek következményeként nem látta rendesen a szavakat és mondatokat nem tudott folyamatosan egyben olvasni. Egyensúly érzéke nem volt, vérnyomását, vérsűrűségét nem lehetett stabilizálni, memória gondjai voltak és mind ezek mellé még depressziós is volt. Az orvosok azt mondták, hogy ez most már nem nagyon fog megváltozni, nyugodjunk bele.

Ekkor kezdtük használni a lézer készüléket, kb. 2 hónappal a betegsége kiderülése után. A tapasztalatunk az hogy azóta vérnyomása, vérsűrűsége megfelelő, a gyógyszereit csökkenteni lehetett. Nagy motorral jár dolgozni, egyensúlyérzéke újra van. Az olvasással is jobban boldogul, keresztrejtvényt fejt és sokkal hamarabb túljut az időnként visszatérő depresszión. Újra minőségi életet tud élni, annak ellenére, hogy tudjuk ebből a betegségből nem lehet tökéletesen meg gyógyulni. Mindezekért nagyon hálás vagyok nektek.

Márkus András

A múlt nyáron a barátainkkal egy szabadtéri családi pikniket szerveztünk, ahol mindenféle tréfás, gyerekeknek és “gyermeklelkű” felnőtteknek való sok mozgást igénylő játékot tűztünk programra. Amikor rám került a sor, bemelegítés nélkül nekivágtam a távnak, de pár lépés után villámcsapásszerűen elestem, mert a bal combomban elszakadt az egyik hátsó izom. Egyszer már huszonévesen volt egy hasonló sportsérülésem, ami igencsak rossz emlékként maradt meg, mert akkor több mint hat hónapig tartott a gyógyulás.

Kétségbe estem, mert közel a 70-hez, mire is számíthatnék most a gyógyulásnál. A lábam térdnél hamar bevérzett, megduzzadt, járni sem nagyon tudtam.

Ekkor ajánlotta fel a Safe Laser készüléket az egyik barátom, mondván, hogy a klinikai tapasztalatok szerint az ilyen típusú sérüléseknél nagyon felgyorsítja a gyógyulást. Némi szkepticizmussal fogadtam a javaslatát, de nem éreztem kockázatát a próbának. Javaslata alapján naponta kétszer 3-5 percig használtam a készüléket a sérülés helyén és a bevérzett területen.

Szinte hihetetlen, de már egy hét után felszívódtak a bevérzések, a fájdalom minimálisra csökkent, a harmadik hét végére a lábam ismét tökéletesen rendbe jött. A sebész orvosom, aki több hónapos gyógyulást prognosztizált, csodának titulálta a háromhetes gyógyulást.

Filetné Mária

15 éve műtötték a fülemet. Azóta folyamatos fülgyulladással küzdök. Havonta 2-3x mentem orvoshoz az elviselhetetlen fájdalom miatt.1 éve használom a Safe Laser berendezést, naponta mindkét hallójáratomat világítom 5-5 percig. A lézeres kezelés óta teljesen panaszmentes vagyok.

Antal

Feleségemnek genetikai alapon protein C hiánya van, ami véralvadási rendellenességeket okoz. 18 évesen fogamzásgátló szedés miatt mélyvénás trombózisa lett. Ekkortól folyamatosan syncumart kellett szedjen, aminek hosszútávon szövetelhalások a melléktünetei :-(. Szüléskor (1985) ismét trombózisa lett, majd tüdőembólia alakult ki, pedig a terhesség alatt és után folyamatos heparin injekciókat kapott. 2009-ben ki nem derített, de valószínűleg gyógyszer allergiás tünetek miatt, kiütések lettek az egész testen, de főleg a lábszáron.

Ödémára hajlamos láb, perifériás keringés sokszor elégtelen, hajszáleres bevérzések… stb. 2010-től egyre kiterjedtebb fekélyek alakultak a boka tájékán, melyek semmilyen kezeléssel nem gyógyultak. A genetikai rendellenesség miatt a gyógyszereket, melyek a szövetelhalást és a többi bőrproblémát okozták nem lehetett abbahagyni. Ekkortól jött be a képbe a lézer. Néhány hét után javulásnak indultak a sebek és kb. egy év után megszűnt minden nyílt fekély a lábon és azóta sem tértek vissza! Rengeteget javított a lézer feleségem életminőségén!

Bőrfelület kezelések – általános tapasztalat

A Safe Laser 150 alkalmas nagyobb bőrfelületek kezelésére is, ezért ideális fekélyek és egyéb kiterjedt bőrproblémák gyógyítására. Olyan sebeknél, melyek még polarizált-fényű lámpás kezelésre sem javultak, a tapasztalatok alapján a lézert eredményesen lehet alkalmazni.